8 szobanövény, ami nálad is virulni fog

8 szobanövény, ami nálad is virulni fog

Az emberek nagy része két csoportra osztható, ha szobanövényekről van szó. Az egyik csoport olyan növényimádókból áll, akik nem túl sikeresek a növények életben tartását illetően. Ennek több oka is lehet, a hozzá nem értésből fakadó sikertelenségektől egészen a szerencséig. A másik csoport viszont úgy tűnik, nem csak hogy képes életben tartani a szeretett kis növényeket, hanem még virágzásra, növekedésre is bírja őket.

Nos, bevallom, én is a második csoportba tartoztam sok-sok éven át. Azt gondoltam, hogy én egyszerűen csak nem vagyok képes növényt nevelni. Aztán kicsit mélyebben beleástam magam a gondozási útmutatókba, megbízható helyekről vásároltam, időt és energiát fektettem a projektbe. Ma már büszke „crazy plant lady” vagyok, a lakás és a terasz is tele van szebbnél-szebb növényekkel, bár még persze nekem is vannak sikertelenségeim, de ezen a területen is igaz a mondás: holtáig tanul az ember.


1.) A legegyszerűbbek

Ebben a fejezetben szeretném megemlíteni az általam és sokak által is a legigénytelenebbnek tartott növényeket: az anyósnyelvet, az agglegénypálmát és a szobai futókát. Közös jellemzőjük, hogy szépen eléldegélnek különösebb gondoskodás nélkül. Ezek tipikusan azok a növények, amelyek akkor sem okoznak csalódást neked, ha napokra, hetekre feléjük sem nézel. Locsolni alig-alig kell, a félárnyékos helyen is boldogan virulnak. A tápanyag igényük sem nagy, átültetni sem gyakran kell őket. Ha még nem volt növényed, kezdd ezekkel!

Az anyósnyelv (Sansevieria):

Elhelyezése: napostól az árnyékosig bárhol jól érzi magát, a csíkos verzió jobban szereti a naposabb szobát
Öntözési igénye: hagyjuk kiszáradni a föld felszínét, keveset öntözzük, télen még ennél is kevesebbet igényel
Tápoldatozás: nyáron pár hetente egy keveset, amúgy nem igényli



Agglegénypálma (Zamioculcas Zamiifolia )

Elhelyezése: kerüljük a közvetlen napfényt és a huzatot
Öntözési igénye: a gumóiban raktározza a vizet, keveset öntözzük, télen még ennél is kevesebbet igényel
Tápoldatozás: nyáron pár hetente egy keveset, amúgy nem igényli



Szobai futóka (Epipremnum Aureum)

Elhelyezése: naposabb szobába ajánlott, de kerüljük a tűző napot
Öntözési igénye: mérsékelt, télen kevesebbet igényel
Tápoldatozás: nyáron pár hetente egy keveset



2.) Haladó szint

Személy szerint én már a haladó szintbe sorolom a fikuszt, a vitorlavirágot és a különböző pálmákat. Ők már kicsit kényesebbek, fontos a rendszeres locsolásuk, szeretik a párásítást, néha egy kis tápoldatot is igényelnek, és érzékenyebbek (pl. a fikusz a huzatra). Továbbra is csak azt tudom megemlíteni, hogy tapasztald ki a növény igényeit. Szerencsére a növények jól mutatják, ha valami nem stimmel velük, hiszen lekonyulnak, lehullatják vagy elszínezik a leveleiket.

Kislevelű fikusz (Ficus Benjamina)

Elhelyezése: meleg, napos szobába ajánlott, a huzatot és a kevés fényt nem szereti
Öntözési igénye: mérsékelt, túlöntözés esetén a fikusz ledobálja a leveleit
Tápoldatozás: nyáron 2 hetente ajánlott
Párásítás: szereti a párásabb levegőt, érdemes a leveleket vízzel permetezni



Vitorlavirág (Spathiphyllum Wallisii)

Elhelyezése: világos, félárnyékos helyen
Öntözési igény: mérsékelt, a nagy levelei lekonyulásából könnyen megállapítható, hogy szükséges-e öntözni újra
Tápoldatozás: nyáron kéthetente
Párásítás: szereti a párásabb levegőt, érdemes a leveleket vízzel permetezni



Bambuszpálma (Chamaedorea)

Elhelyezése: félárnyékos helyen
Öntözési igénye: tartsuk nedvesen a földjét, de ne álljon vízben
Tápoldatozás: 2-3 hetente
Párásítás: meghálálja és igényli a rendszeres párásítást



3.) Ó, azok a megbízható kaktuszok és pozsgások!

Nos, igen, ez így van. A kaktuszok és pozsgások száraz és meleg éghajlathoz vannak hozzászokva, kitűnően eltárolják a vizet a húsos leveleikben, szárukban. A legfontosabb tudnivaló, hogy ne öntözd túl őket, mert könnyen kirohadnak. A földjük legyen jó vízáteresztő képességű. (Szerencsére már külön kaktuszoknak, pozsgásoknak való földet is lehet kapni!)

Törpe kaktusz (Rebutia muscula)

Elhelyezése: meleg, napos helyen
Öntözési igénye: ritkán keveset, télen ki is hagyható
Tápoldatozás: nem igényli
Párásítás: nem igényli



Házi kövirózsa (Sempervivum tectorum)

Elhelyezése: meleg, napos helyen
Öntözési igénye: ritkán keveset, télen ki is hagyható
Tápoldatozás: nem igényli
Párásítás: nem igényli


Remélem, hogy ezekkel a növényekkel sikerélményed lesz! Ne feledd, ki kell tapasztalni, hogy egyes növényeknek melyik szoba a legmegfelelőbb, mennyire legyenek közel az ablakhoz, mennyire kell párásítani nekik. Jó hír, hogy a növény mindig meg fogja mutatni Neked, ha valami tetszik neki és azt is, ha valami nem! 🙂

Sok sikert, jó kertészkedést!


Fotók: Unsplash

A növények könnyen beszerezhetők a legtöbb kertészeti szakáruházban, barkácsboltban, piacon…stb.

Mire figyelj tavasszal?

Mire figyelj tavasszal?

Végre nem kell száz réteget magunkra húzni, a kutyát is jól felöltöztetni, a mancsokról sarat, útszóró sót mosni. Végre itt a tavasz! A következő írásunkban igyekeztünk a lehető legalaposabban összefoglalni, hogy mire érdemes és mire kell figyelni az új évszak beköszöntével.

Ó helló, kullancsok? Ti nem fagytatok meg a télen?

Az a rossz hírünk, hogy nem. Jelenleg Magyarországon a kullancsok elleni védekezés már a téli hónapok alatt is szükségessé vált, „hála” az enyhébb teleknek. A kullancsok hosszúra nőtt növényeken, bokrokon, füveken tanyáznak és várják, hogy Te és a kutyád arra sétálj, hogy aztán ők szépen belekapaszkodhassanak a nadrágodba és a kutyád szőrébe. Ezután kezdődik a vérszívás, amely során a kullancs a fertőző anyagot a nyálmirigyéből az áldozatba juttatja. Minden séta után (nem csak erdei séta után) vizsgáld át a kutyádat, különös tekintettel a hajlatokra. Ha időben észreveszed és eltávolítod a kullancsot, akkor jó eséllyel megússzátok a lehetséges fertőzést. Megelőzésképpen használj kullancs ellenes nyakörvet, spot on-t, sprayt, tablettát. (Arról, hogy a kutyád számára melyik a legmegfelelőbb az állatorvos, állatpatikus tud felvilágosítást adni, a leggyakoribb márkák a Frontline, Foresto, Advantix…stb.)

→ Hogyan távolítsd el a kullancsot szakszerűen?

  1. Először is, minél hamarabb!
  2. Felejtsd el az olajozást, krémezést, az ujjaiddal való kicsavargatást, nyomkodást! Ettől csak elkezd a kullancs fulladozni és még inkább a kutyádba fecskendezi a fertőző anyagot. (És közvetlen érintkezéssel Te is megfertőződhetsz. -> Használj gumikesztyűt!)
  3. Kullancs csipeszt használj, ezt a legtöbb állatos felszerelést áruló boltban, állatpatikában megvásárolhatod! (-> Használat után fertőtlenítsd le a csipeszt!)
  4. Ha beszakad a kullancs feje, ne pánikolj! A kutyusod teste szépen ki fogja lökni magából hamarosan.
  5. A kullancs eltávolítása után kísérd figyelemmel a kutyádat, sőt, akár az állatorvoshoz is elviheted egy gyors vizsgálatra.

→  Mit terjesztenek a kullancsok?

A leggyakoribb a babézia és a lyme-kór. A babézia magas lázzal és vérfesték vizeléssel járó nagyon veszélyes betegség, ha erre gyanakodsz akkor azonnal vidd a kutyádat az állatorvoshoz. A lyme-kór bakteriális fertőzés, amely az emberre is veszélyes. Tünetei sokszínűek, kísérhetik ízületi fájdalmak (pl. sántaság észrevétele), étvágytalanság, láz, levertség. Szintén azonnali orvosi ellátásra van szükség.  A babézia ellen nincs (még), a lyme-kór ellen viszont van VÉDŐOLTÁS.


Fotó: Unsplash / Erik Karits

Ahogy a fű nő, úgy nő a toklász

Az állatorvosi rendelőkben egészen nagy forgalmat tud generálni ez a kis elszáradt növényi rész. A toklász maga az egérárpa nevű gyomnövény kiszáradt kalásza, ami rengeteg helyen megtalálható, akár a kertünkben is. A toklász leggyakrabban a kutyák ujjai közzé, ínyébe, hallójáratába, szemhéjába és a nemi szervek köré szúródik be. Ott aztán fájdalmas, gennyes seb képződik. A kutya ilyenkor folyton nyalogatja a sebet, ez egy intő jel arra, hogy vizsgáljuk meg az érintett részt óvatosan. A toklászt az állatorvos tudja eltávolítani, illetve a sebet is ő kezeli. Amit mi tehetünk a toklász ellen az az, hogy lenyírjuk a füvet, kiirtjuk a kertünkből a toklászt, séta alkalmával odafigyelünk, hogy merre jár a kutyánk és a mancson levő szőrt rövidre nyírjuk.


Fotó: Unsplash / Juli Kosolapova

A szúnyogok a kutyákra is veszélyesek; szívférgességet terjeszthetnek

Hazánkban is egyre gyakrabban megjelenik a szúnyogok által terjesztett szívférgesség. A férgek a tüdő ereiben, rosszabb esetben magában a szívben élnek és akár a 30 cm-t is elérhetik. A súlyos fertőzöttség akár a kutya halálához is vezethet. A kezelés hosszadalmas és nem veszélytelen, de sokszor jó eredménnyel zárul. Szerencsére lehet védekezni a szívférgesség ellen: először is az állatorvosnak el kell végezni egy gyors tesztet (vérből), hogy megállapíthassa, hogy a kutya jelenleg nem fertőzött-e. Ha nem fertőzött, akkor el lehet kezdeni az aktív védekezést tablettaszedés vagy csepegtetős oldat formájában. Továbbá, a szúnyogok mechanikai távol tartása (pl. szúnyogháló) is fontos (ahogy az emberek esetében is, hiszen ránk is veszélyes betegségeket terjeszthetnek a szúnyogok).


Fotó: Unsplash / Wolfgang Hassel

Reggel 5 fok, délután 25

Tavasszal az időjárás nagyon szeszélyes tud lenni, ezt mi is észleljük. Ahogy az emberek is könnyen megfáznak ilyenkor, a kutyák is ki vannak téve ennek a veszélynek. Gondoljunk csak arra, hogy még néha fűtünk (a kutya leizzadhat), aztán levisszük kedvencünket kabát nélkül sétálni. Vagy a nagy futkározás után túl hideg vizet kínálunk a kutyának, ami aztán torokgyulladáshoz vezethet. Arról nem is beszélve, hogy lassan a klíma és a ventilátor is előkerülhet. Ilyenkor nem maga a hideg betegíti meg az állatot, hanem csakúgy mint nálunk, a torok nyálkahártyája lehűl és ennek következtében a nyálkahártya védekező képessége gyengülhet, a kórokozók hamarabb fogást találnak rajtunk. Törekedjünk az optimális hőmérsékelt eltalálásra az otthonunkban, autónkban és inkább langyos víz legyen a kutya előtt, mintsem hideg. (És természetesen, ha melegebbre fordul az idő, akkor ügyeljünk a fokozott folyadékpótlásra!)


Fotó: Unsplash / Mathew Janzen

Méh- és darázscsípés veszély – allergiás reakciók

A tavasz meghozza a kedves és nem annyira kedves sárga csíkos barátainkat is… A kutyák szeretnek hangosan zümmögő repülő állatokra vadászni, és ha az alany épp egy méh vagy darázs, nos, akkor a csípéssel is számolnunk kell. A feldagadt pofik, mancsok rögtön elárulják a számunkra, hogy mi történhetett, amíg – akár egy percre is – nem figyeltünk kis kedvencünkre. Rosszabb esetben, ha kutya lenyeli a rovart, gégeödéma alakulhat ki, ami életveszélyes állapotot idéz elő (a kutya megfulladhat a beszűkült / elzáródó légutak miatt). Ilyen esetben azonnal irány az állatorvos! Megelőzésképp, igyekezz megtanítani a kutyádnak, hogy nem szabad ilyen rovarokra vadászni és tartsd távol a lakástól, kertedtől a romló gyümölcsöket, pohárban várakozó cukros üdítőket, amelyek csak vonzzák a darazsakat.


Fotó: Unsplash / Colin Davis


Kiemelt kép: Unsplash / Ybag Media

Februári munkálatok a kertben

Februári munkálatok a kertben

Pár évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy a hideg februárban én már kint leszek a kertben és készülök a tavaszra. Bár korán kezdem a kerti munkákat, mégis az ismeretségi körömben kb. én vagyok a legjobban elmaradva mindennel, szóval tényleg nem lehet elég korán kezdeni.

 

  1. Romok eltakarítása, komposzt készítés

Mint mindenben, a kertészkedésben is maximálisan a természetesség híve vagyok, így nem használok semmilyen kemikáliát. Ez azzal jár, hogy magam készítem a komposztot, amit majd belekeverek a veteményesembe. A tökéletes komposzt elkészítése legalább 2 év, így a leveleket, növényi részeket, amiket most összegereblyézek majd csak 2 év múlva kapja vissza a föld komposzt formájában.

Úgy november környékén abbahagyom a kinti munkákat, még a lehullott leveleket sem takarítom el, hagyom, hogy az elszáradt virágok, levelek, termések addig is puha takaróként védelmezzék a földet, és otthont nyújtsanak egyes áttelelő rovaroknak. Ez azzal jár, hogy most februárban elég nagy munkák elé nézek, hiszen lassan ideje összegyűjteni a szélviharok által lehullatott gallyakat, ágakat..stb.


Fotó: Unsplash / Melanie Kreutz

  1. Metszések

Ahhoz, hogy egészséges és erős fáink és bokraink legyenek, évről-évre metszeni kell őket. Ezt februárban érdemes megtenni, mielőtt a rügyek kipattannak és mielőtt a madarak fészket építenek. Gyakori az, amikor tavasszal, vagy nyáron kezd el valaki fákat kaszabolni, és aztán meglepődve hívja a madármentőket, hogy hirtelen a földön termett pár fészek, tele fiókával.

 

  1. Ásás, talaj előkészítés

Ha valamit fel kell ásnod a kertben, akkor mostanra időzítsd. A föld már nem fagyott, de még nem száradt ki, így különösen az agyagos talaj esetén észrevehető a különbség, most szinte belecsúszik az ásó a földbe. Én még pár éve bőszen ástam és kapáltam, de aztán Dóra Melinda Tünde könyve, a Kertkaland alapján rájöttem, hogy mennyivel egyszerűbb, ha mulcsozok, talajt takarok és így biztosítom a föld nedvességét, átjárhatóságát.

Ilyenkor is és ősszel is hozzákeverek a zöldséges kert felső földrétegéhez némi komposztot, marhatrágyát.

 

  1. Tervezd újra!

Most, hogy egyre forróbbak a nyarak, sok mindent át kell alakítanom a melegebb évszakokra a kertben. A déli fekvésű teraszomon szinte már csak a mediterrán növényeim bírják a napközbeni hőséget, így az egynyáriak idén kissé árnyékosabb helyre fognak majd költözni. Nálam nagyon durván agyagos a talaj, így nyáron, amikor az agyag kiszárad, a kemény anyag szinte megfojtja azokat a talajmenti gyökereket, amik nem tudtak / nem szoktak mélyre menni, így idén pár olyan növényt, amit eddig szabadföldben neveltem, most balkonládába fogok költöztetni.


Fotó: Unsplash / Markus Spiske

  1. Magvetés, palántázás

Elérkezett a várva várt magvetés és palántázás ideje. Én az elmúlt években kísérleteztem ezzel, és arra jöttem rá, hogy sok, februárban elvetett magot simán beér a fejlődésben egy 2 hónappal később elvetett növény (pl. paradicsom). De a május utáni elvetett paradicsom magok nagyon későn termettek csak, kb. szeptemberre, októberre, így annak nem volt túl sok értelme, mert addigra már bejöttek a fagyok. Szóval tanuljatok a hibámból és paradicsom magvetéssel akkor már ne próbálkozzatok, de palántát még vehettek! 🙂

Én most is fogok februárban magokat vetni, mert annyira szeretem nézni, ahogy napról-napra cseperednek a kis magoncok. Ami most tervben van, az a paradicsom, paprika, salátafélék, petrezselyem, bár a saláta és a petrezselyem már akár a szabad földbe is mehetne lassan a hónapos retekkel, spenóttal és sárgarépával együtt. A tavalyi években jó tapasztalatom volt a korán, a szabadföldbe vetett saláta (főleg a rukkola), a spenót és a petrezselyem magokkal, nagyon szépen fejlődtek.

Amire viszont rájöttem, hogy nagyon hasznosak az általános tanácsok, DE… az országon belül is más-más az éghajlat, így nem lehet összehasonlítani egy száraz, agyagos, napsütötte alföldi kertben való kertészkedést, az Északi-középhegység közepén található hűvösebb, esősebb időjárású, vagy egy dunántúli homokos talajú veteményessel. Arról nem is beszélve, hogy tegnap például 15 fok volt, pár nap múlva viszont fagyok érkeznek… Tehát tapasztaljátok ki, hogy nálatok mi hogy működik, és ne veszítsétek el a reményt! 😀

 

Csak egy példa, hogy amikor a tőlem 40 km-re élő apukámnál már minden virágzik, nálam még szürkeség van jó pár hétig.


Kiemelt kép: Unsplash / Maryna Bohucharska

A kutyák kötelező és ajánlott oltásai

A kutyák kötelező és ajánlott oltásai

“Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”
– Antoine de Saint-Exupéry

Még a mai napig is nagy számban érkeznek meg olyan kutyusok a menhelyekre, családokhoz –kölykök és felnőttek is-, akiknek egyáltalán nincs semmilyen oltásuk vagy nem teljes az oltási programjuk. Ez hatalmas gond, hiszen az oltások a fertőző, sokszor halálos kimenetelű betegségektől védik a kutyát. Sok olyan szomorú bejegyzést lehet olvasni a közösségi médiában is, ahol elkeseredett állatmentők, menhelyek dolgozói szembesülnek súlyos, fertőző betegséggel bekerülő kutyákkal, akiknek szinte előre meg van írva a sorsuk… Ez mind megelőzhető lenne, ha minden kutyatulajdonos beoltatná a kutyusát a kötelező és ajánlott védőoltásokkal.

  • Az oltási program 

A kutyák oltási programját 7-8 hetes korukban kezdjük meg. Amíg a kiskutyák anyatejet kapnak a kutyamamától, addig azáltal védettséget élveznek, de amint elérik az 1-2 hónapos kort, eljön az oltások ideje.

Az első oltásuk a parvovírus okozta bélgyulladás elleni oltás, amely megvédi a kutyát ettől a súlyos betegségtől, ami vérzéses bélgyulladást okoz és gyakran (gyors orvosi segítség nélkül) az kutyák nem is élik túl. Ezt követően a 9-10 hetes korban a kombinált oltás következik, amely védettséget ad a parvovírus, a szopornyica, a kennelköhögés, a fertőző májgyulladás és a leptospirózis ellen.

A 11-12 hetes korban ismét egy parvovírus által okozott bélgyulladás elleni oltás következik, amit a 13-14 hetes korban egy újabb kombinált oltás követ. A kutya 15-16 hetes korában érkezünk el a veszettség elleni oltáshoz, amely KÖTELEZŐ, hiszen a veszettséget a kutya harapással az embernek is átadhatja és sajnos az embereknél ez halálos kimenetű lehet, így ez a közegészségügy szempontjából elengedhetetlen. A veszettség elleni oltást fél éven belül kötelező megismételni. A kutyák egy éves korában pedig egy újabb kombinált oltás válik esedékessé.


Fotó: Unsplash / Sophia Kunkel

Ezt követően pedig évente egyszer ismétlő oltások szükségesek! (kombinált + veszettség elleni oltás)

  • Ajánlott oltások, élősködők elleni kezelések

Fontos tudni, hogy lehet kérni Lyme-kór elleni védőoltást is, ami erősen ajánlott, hiszen már szinte egész évben találkozhatunk kullancsokkal, különösen az erdős területeken sétálva, kirándulva. A másik, a kullancsok által terjesztett betegség, a babézia ellen jelenleg nincs Magyarországon védőoltás. Természetesen a különböző bolha- és kullancs ellenes készítmények (spray, nyakörv, spot-on, tabletta) folyamatos használata is több, mint erősen javallott. (Én magam már februárban (!) is találtam kullancsot a kutyában.)

Nem védőoltás ugyan, de szintén elengedhetetlen a kutyák rendszeres féregtelenítése! 2-12 hetes koruk között kéthetente ajánlott, ezt követően pedig háromhavonta. Sokkal több kutya küzd férgességgel, mint gondolnánk, nagyon könnyen össze tudják szedni egy séta alatt más kutyák által hátrahagyott végtermékekből. Ami még inkább okot ad a rendszeres féregtelenítésre, az az, hogy a kutyáról az emberre is átterjedhet, különösen veszélyeztettek a gyerekek, akik hajlamosak a koszos kezüket a szájukba venni..stb.


Fotó: Unsplash / Markus Winkler

Meg kell említenünk a szívférgesség elleni védekezést is, hiszen sajnos ma már ezzel is számolnunk kell Magyarországon. Az éghajlatváltozás következtében jóval több szúnyog van jelen és a csípésükkel terjeszthetnek szívférgességet, ami egy alattomos betegség és rendkívül nehéz kezelni, ezért a MEGELŐZÉS nagyon fontos. Erre is vannak szerencsére ma már készítmények.

A védőoltások és az élősködők elleni készítmények alkalmazásának a hiánya, akár a kutya életébe is kerülhet.

Pontos információkért keresd fel az állatorvost!

“Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…”
– Antoine de Saint-Exupéry


Forrás:

http://allatvedelemert.hu/2017/03/17/ajanlott-oltasi-protokoll-kutyaknak/

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0800164.fvm

http://www.drjuhasztamas-allatkorhaz.wlap.hu/hu/drjuhasztamas-allatkorhaz/vedooltas/

Kiemelt kép: Unsplash / Matt Seymour


5 növénynevelési hiba, amit elkövettem

5 növénynevelési hiba, amit elkövettem

Bár nagyon szeretem a növényeket, sajnos semmiféle végzettségem sincs a témában. Mindent, amit ma tudok, tapasztalatból és könyvekből (és persze netes blogokból, youtube-ról, pinterestről) tanultam meg. Ha régebbi fotókat nézek vissza, mindig ledöbbenek, amikor olyan növényeket vélek felfedezni rajtuk, amik már nincsenek velem, mert nem jól gondoztam őket/ elvitte őket egy betegség, fertőzés. Most ezeknek a növénykéknek a történetét szeretném megosztani Veletek, hogy a hibáimból tanulva Ti ne kövessétek el ezeket a baklövéseket.

 

  1. Első tavaszi napsugarak

Tök szuper ötletnek tartottam, hogy az első melegebb napokra kipakoljam a teraszra pár olyan növényemet „napozni”, amiket eddig a házon belül teleltettem. Nos, itt két dolog is félrement. Egyrészről, a májusi fagyok simán tönkretehetik a gondosan dédelgetett növényeinket, másrészről a napsugarak már elég erősek ahhoz, hogy a szerencsétlen növények levelét megégethessék, ha a tűző napra helyezzük ki őket. Velem mindkettő megtörtént. A megégett levelek pár hét után ugyan lehullanak, de a májusi fagyokban megsínylődött növények már nem mindig jönnek helyre. A tanulság az, hogy a fagyérzékeny növényeket jóval később teszem csak ki a teraszra, és soha nem helyezem őket RÖGTÖN a napra. 😀 Később, ha már hozzászoktak az új viszonyokhoz, akkor bátrabban pakolgatom őket ide-oda.


Fotó:  Unsplash / Corinne Kutz

  1. A túlöntözés gyakoribb probléma, mint az öntözés hiánya

Ma már helyesen öntözöm a növényeimet, de a kezdetekben én is beleestem a túlöntözés hibájába. A növények jobban tűrik, ha nem kapnak rendszeresen vizet, mint sem hogy folyton a pangó vízben ücsörögjenek. A víz kiszorítja a földből az oxigént, így a gyökerek szépen lassan megfulladnak, elrothadnak és ez a növény életébe is kerülhet. Ha időben észrevesszük, akkor még meg lehet menteni a növényt, de elég trükkös a dolog, mert a növény rothadó gyökerekkel nem tud már vizet felvenni, így olyan fonnyadt lesz, hogy könnyen azt hihetjük, pont, hogy szomjas és azért néz ki ilyen rosszul. Ilyenkor csak tovább öntözzük és a helyzet még rosszabb lesz. Ma már sok dologra figyelek, hogy ez ne történhessen meg:

  • a cserép alján legyen vízelvezető nyílás, ha nincs, akkor fúrok
  • a földbe legyen perlit (kis szemcsés kavics) keverve, hogy így ne legyen annyira tömörödött
  • agyaggolyókat, kavicsokat helyezek el a cserép alá, amik magukba szívják a vizet, és ha szükség van rá, akkor a gyökerek onnan elszívhatják
  • alulról öntözök / beleállítom vízbe a növényt pár percre, majd utána kiveszem, lecsepegtetem és mehet vissza a helyére / a kaspójába
  • mindig pár számmal nagyobb kaspót használok, hogy az esetlegesen benne maradt víz ki tudjon száradni, és hogy a vízelvezető nyíláson át levegőzhessen a növény gyökere (a szoros kaspóban lévő növény ugyan nagyon mutatós, de hosszútávon a növény megszenvedi)

3.) A növények időben jeleznek – te tudod értelmezni a jelzéseiket?

A növények folyamatosan jelzik, hogy éppen hogyan vannak. Az már rajtunk áll, hogy értünk-e a jelzéseikből. Kókadó levelek, száradó levélvég, szívogatásra utaló jelek a levelek hátulján? Mit csináltunk rosszul? Esetleg gombás fertőzéssel nézünk szembe? Élősködők vannak a növényen? Büdös a virágföld? Fura kis fehér izék mászkálnak a növényen? Ilyenkor sajnos nincs mire várni, a szobanövények nem túlságosan ellenállók, hiszen ki vannak szolgáltatva a mi kényünk-kedvünk szerint. Mi határozzuk meg, hogy hol éljenek, meddig nőjenek, mikor kapjanak vizet. Tehát segítsünk is nekik, ha valami bajuk van. Tisztító lemosás, permetezés, átültetés..stb.


Fotó: Unsplash /  Vadim Kaipov

 4.) Nem odavaló

Az előző bekezdésben már említettem, hogy a szobanövényeknél mi döntjük el, hogy hol éljenek. Nem úgy, mint a szabadban élő társaik, akik a számukra valóban kedvező területen szaporodnak el és burjánzanak. Ne csodálkozzunk tehát, ha néha nem jön be a számításunk és a növényünk nem érzi jól magát egy bizonyos helyen. Egy sötét szobában, északi fekvésű ablakban nem sok növény fog virágzó dzsungelt kialakítani. Ugyanígy a téli időszakban, a fűtőtestek mellett sem lesznek éppen boldogok a szegény kis párák. A kellemes, párás meleghez szokott növények nem lesznek szépek egy száraz, fűtött levegőjű szobában, viszont egy világos fürdőszoba már megfelelő lenne a számukra. Nekem sok időbe telt, mire rájöttem, hogy melyik növényemnek mi az igénye és hol szeret a legjobban lakni. Ez a hely néha változik, attól függően, hogy milyen évszak van, milyen szögben süt be a nap, hol használjuk éppen a párásítót. Volt, hogy csak azért pakoltam arrébb növényeket, mert lakásfelújítás miatt folyton nyitottuk-csuktuk a bejárati ajtót és nem akartam, hogy így megfázzanak/ huzatot kapjanak.

 

5.) Ha beáll a kereslet – kínálat

Ki tudnék futni a világból, amikor meglátok egy-egy üzletben egy olyan növényt, amit befestettek, csillámporral szórtak be, „hószerű” habot nyomtak rá. De az is borzalmas, amikor egy „tálcán” van több, teljesen különböző igényű növény és egyszerre locsolják őket, mert nincs kapacitásuk, türelmük, idejük, tudásuk arra, hogy egy kaktuszt és egy bambuszt ne ugyanúgy gondozzanak. Különféle ünnepek idején, sok helyen lehet látni olyan kaktuszokat, amelyekre mikulásruhát aggatnak, színes virágot ragasztanak (RAGASZTÓPISZTOLLYAL), kis szobafenyőfákat díszítenek fel olyan súlyú műanyag vackokkal, hogy csoda, hogy még nem tört el a kis ága. Tavasszal lehet sokszor olyan összeültetéteseket látni, ahol egy földbe kerül több különböző növény, de persze itt is egészen eltérő igényűek lehetnek a szerencsétlenek. Persze, tök szép és dekoratív, de az igazság az, hogy a növények így együtt nem sokáig fognak élni, de legalább jó drágán vettünk egy összeültetést. A pénzünkkel szavazunk. Vásároljunk olyat, amit valóban szívvel-lélekkel támogatunk, és így talán a kereskedők is rájönnek, hogy ne áruljanak glitterbe mártott anyósnyelvet.


Kiemelt kép: Unsplash /  Sharanya Dilip

5 kutyanevelési hiba, amit elkövettem

5 kutyanevelési hiba, amit elkövettem

Bár ténylegesen egész életemben volt kutyánk, mégis csak az utóbbi években váltam tudatos kutyagazdivá. Szerencsére egyre több szakirodalom foglakozik a témával, vannak már kutyatrénerek, kutyapszichológusok is, így lassan szinte mindenhol szembejön velünk egy-egy cikk arról, hogy hogyan és hogyan NE neveljük a kutyánkat. Mint hatalmas kutya megszállott, természetesen én is elolvastam minden ezzel kapcsolatos írást, mivel szeretném, ha a kutyám boldog és kiegyensúlyozott lenne. Ennek kapcsán szedtem össze azt az 5 jellemző hibát a kutyanevelés területén, amelyet az évek során én sajnos elkövettem, bár nem szabadott volna. Remélem, hogy a hibáimból való tanulás Nektek is segítséget tud nyújtani és egyre többen lesznek olyanok (közöttük remélem én is), akik végre tudják, hogy mégis hogyan kellene gondozni egy kutyust.


Fotó: Unsplash / Steve Tsang

Túlbabusgatás

Főleg a kutya kölyök korában hajlamos voltam arra, hogy túlszeretgessem, túlságosan óvjam a kutyámat. Ettől aztán csak félősebb lett és minden apróbb nesz, történés, újdonság felzaklatta és hozzám jött megnyugtatásért. Ez hatalmas baklövés volt a részemről, hiszen így a kutyámba neveltem az idegességet, aggodalmat. Ezt nagy munka volt levetkőzni, de meg kellett tanulnom, hogy a kutyám okos, tud nélkülem boldogulni, hogyha én érthető és kiegyensúlyozott utasításokat adok neki, ahelyett, hogy csak simizném a buksiját.

 

Túlaggódás

Volt, hogy egy pár napra elutaztunk otthonról és a kutyának egy komplett stábot állítottam össze. Volt, aki etetni jött, volt, aki sétáltani. Minden helységben volt vize, napi többször voltak vele kedves barátok. Én mégis szétaggódtam az utazásunkat. Amikor hazajöttem, bár a kutya nagyon örült nekem és szerencsére minden rendben is volt vele, a köszöntés és pár ugra-bugra után ment viszont játszani a labdájával. Ez rádöbbentett, hogy a kutya nem úgy érzi a hiányomat, mint ahogyan az emberek. Sőt, lehet, hogy az idő múlását sem érzékeli úgy, mint mi. Elvan. Örül, hogy itt vagyok, de nélkülem is elvolt, játszott, sétált a barátokkal, evett-ivott. Ezzel nagy kő esett le a szívemről és rájöttem, hogy az aggódás csak rossz neki is és nekem is. Azt hozzá kell tennem, hogy szerencsések vagyunk, mert a szeparációs szorongás minket elkerült és így a kutya sosem pánikolt be, ha elmentünk otthonról.


Fotó: Unsplash / Jamie Street

A következetesség lebecsülése

Amint már jobban benne voltunk a kutyanevelés témában, elkezdtük engedelmességre és egyéb trükkökre tanítani a kutyát. Ez rendben is ment, addig a pontig, amíg a szabályok alól kivételeket nem tettünk. Mert jó, most kapja meg hamarabb a jutalomfalatot, mert karácsony van. Most feljöhet az ágyba, mert társaságra vágyom. Most felugrálhat a barátaimra, mert szülinapja van…stb. A kutyákat csak összezavarja, ha egyszer feketét mondunk, másszor fehéret. Amint a kutyámnak elkezdtem ezt-azt megengedni, rögtön többet és többet akart és a végén már egészen pofátlan módon próbált engedményeket szerezni tőlem. Rossz út volt ez, így visszatértünk a „szabály az szabály” nevelésre.

 

Emberként kezelés

Bármennyire is cuki, a border collie-m nem szeret pulcsit felvenni, mert neki nincs szüksége rá, nem fázik. A karácsony sem jelent neki semmit, hiszen neki az számít főleg, hogy velünk legyen, mindegy, hogy mikor, milyen díszítés és milyen exkluzív terítés mellett. Szeret velünk túrázni és kirándulni, de neki teljesen mindegy, hogy a mucsaröcsögei pusztában vagy a Comói-tó partjánál sétálunk éppen. Attól, hogy én ölelgetni szeretném, ő dönthet úgy, hogy neki nincs ehhez kedve, hiszen nem egy élettelen plüss mackó és ilyenkor a tudtomra is adja, hogy hagyjam békén. Bár szeretünk gyerekként tekinteni rájuk, ők mégis állatok és jót tesz a kapcsolatunknak és a kutyánk lelki egészségének, ha kutyaként bánunk velük és nem emberként.


Fotó: Unsplash / Marcus Wallis

Az előző kutyához való hasonlítás

A kutya az kutya, mindegy, hogy milyen fajta. Igen, de nekem előtte egy kis lakáscirkálóm volt, aki nagyon bújós és kedves volt, imádott rajtam szundizni és bár szeretett sétálni, nem igényelt megerőltetőbb sportos foglakozást. Ezután lett egy border colliem. Ő is nagyon kedves, de nem annyira bújós, hiszen ő egy munkakutya. Imádja, ha feladata van, szeret teljesíteni. A sportot igényli, sőt a mentális fárasztást is, különben frusztrálttá és rosszkedvűvé válik. Attól, hogy mindkettő kutya, teljesen más igényeik vannak, amit meg kell ismerni és aztán aszerint nevelni, gondozni őket. A két kutya szinte teljesen más életritmusa, étkezési szokása, temperamentuma mutatta meg igazán, hogy mennyire egyediek és különlegesek a kutyák.


Kiemelt kép: Unsplash / Ayla Verschueren

A saját fotóinkért kövesd az oldalt az Instagramon, @urbantails_blog néven vagyunk fent.

Amit én megteszek a környezetemért (és magamért)

Amit én megteszek a környezetemért (és magamért)

Az olyan alap dolgokat, mint az autó helyett gyalogolok, az áramot feleslegesen nem fogyasztom, nem fűtök be télen 28 fokra a lakásban, nem kérek műanyag zacskót és szívószálat, és mindig-mindenhol elolvasom a címkéket (összetevők, újrahasznosíthatóság, állatkísérlet…stb.) nem fogom részletezni, mivel szerintem ezek már annyira alap dolgok, hogy már a többség (vagyis nagyon remélem) ezek szerint él és gondolkodik.

 

Nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, ugyanis a kertes házunkhoz tartozik egy nagyobbacska kert is. Én a természetes kert híve vagyok, nálunk nem igazán látni térkövet, betonrengeteget. Igyekeztünk különféle növényekkel díszíteni a kertet, ügyelve arra, hogy lehetőleg az éghajlatnak és honosságnak megfelelő fákat és bokrokat ültessünk.

Csapvíz helyett esővízzel vagy kútvízzel öntözök, amit imádnak a növények és így legalább nem az ivóvizet pazarlom. A zöldhulladékot komposztálom, kb. 2 év alatt készül el a sok-sok nyesedékből az éltető komposzt, amit kiszórok a növények közé.
Ha felüti a fejét bármilyen növénybetegség, akkor elsősorban mechanikai és természetes módszerekkel próbálom orvosolni a problémát, tehát metszek, vagy lemosást végzek mikor mivel (csalántea, teafaolaj, tej…stb.) A rózsáim fekete foltossága ellen például nagyon fontos volt, hogy a fertőzött leveleket eltávolítsam a növényről és a földről is. Ez egy egyszerű módszer, környezetbarát, mivel nem használtam semmilyen vegyszert, munka ugyan volt vele, de nekem ez belefér és megéri.


Fotó: Unsplash / Nikoline Arns – A mulcsozásról ódákat tudnék zengeni, erről ezért egy külön blogposztban fogok írni.

Mivel én kezdő kertész vagyok, ezért rengeteget kutatok és utána olvasok dolgoknak. A tudnivalókat lejegyzem egy naplóba, így tudom, hogy melyik növényem hány fokon tud áttelelni, mi évelő és mi nem, melyik mikor virágzik, melyiket mikor metsszem meg…stb. A hibáimat (amiből volt bőven) is mindig leírom, hogy nehogy a következő szezonra elfeledkezzem róla és újra elkövessem.

 

Nagyon szeretek piacon és helyi kertészetekben, kisvállalkozóktól vásárolni, akik nem laboratóriumi körülmények között nevelték fel a növényeket és megbízhatóbbnak is tartom őket, mint egy multit például. Emellett elkezdtem online market place-ken vásárolni „megunt” növényeket.

 

A fűnyírásnál igyekszem figyelni arra, hogy ne maradjon sehol dzsungel, ami kedvezhet a szúnyogok szaporodásának, de meg szoktam hagyni a vadvirágokat a méheknek és a nyári hőségben is fontosnak tartom, hogy ne 2 centis fű próbálja a földet védeni és árnyékolni, hanem azért annál jóval magasabb.


Fotó: Unsplash / Dan Cristian Padure – Ezek a 100% bio finomságok itthon is megteremnek, én is próbálkozom velük.

A lakásban is megreformáltam a dolgokat egy pár éve. Nem vásárolok többé porfogó vackokat, csak azt, ami tényleg szükséges. Lehetőleg csomagolás nélküli terméket vásárolok, de ha ez nem megoldható, akkor szelektíven összegyűjtöm a hulladékot. Nem vásárolok palackos üdítőket, ásványvizeket, és nem kérek elvitelre kávét (ha nincs nálam a bögrém, termoszom). Mindenhova viszem a kis vászontáskáimat, hátizsákomat.

A zöldségeket és a gyümölcsöket helyi termelőktől szerzem be. Bár nagyon imádom az avokádót, mangót, passiógyümölcsöt, igyekszem hazai gyümölcsöket választani inkább, nem olyat, ami átutazta a fél világot, mire ideért hozzánk.

Szeretek turizni és second hand bútorokat vásárolni és ha van valamim, amit már nem használok, azt vagy eladom vagy eladományozom (de nem dobom a szemétbe!). Ha szükséges, megvarrom a ruhát, párnát és elviszem szerelőhöz az elektromos eszközeimet.

Mindenhol kicseréltem a régi, hagyományos égőket LED égőkre, így jelentősen csökkent az áramfogyasztásom.

A hatmillió különböző tisztítószer és kozmetikum helyett, csak egy párat használok, ami természetes összetevőkből készült, cruelty-free (állatkísérletektől mentes), vegán. Pluszban beruháztam egy gőztisztítóra, amellyel fürdőszobát, konyhát, padlót és kárpitot tudok takarítani, vegyszerek nélkül, kizárólag a forró gőz segítségével. Saját tisztítószert is készítek, mikor miből: ecet, szódabikarbóna, citromsav, teafaolaj, levendulaolaj.


Fotó: Unsplash / Mathilde Langevin – Mennyivel egyszerűbb lenne a boltban kitett nejlon zacsikat használni mindenhez… bele sem gondolunk, hogy mennyi műanyagot viszünk haza egy-egy bevásárlás alkalmával. (Fóliába csomagolt kígyóuborka, műanyag tartóba csomagolt körték…stb., bár még mindig nem olyan rossz a helyzet, mint az USA-ban például, ahol műanyagba csomagolják a meghámozott narancsot, mert nyilván a narancs héja nem arra lett kitalálva, hogy védje a gyümölcsöt…)

Heti menülistát készítek, – igen ez is idő és munka-, de így szinte semmilyen élelmiszer nem megy a kukába, minden fel tudok használni főzésnél és sütésnél. Ha valami megmarad mégis, akkor azt le szoktam fagyasztani.

 

A lista nem teljes, igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, de bevallom, van még bőven hova fejlődnöm. Környezetkímélő, fenntartható életmódot nem egyszerű élni. Sok utánajárással, munkával, odafigyeléssel jár. Napi szinten rengeteg új infó érkezik, hogy mit hogyan kellENE csinálni, hogy az unokáink is élvezhessék a bolygót. Folyamatos bűntudatérzés, összezavarodottság van jelen, hiszen mindent mi sem tudunk megtenni a Földünkért, és nyilván az igazán nagy multiknak kellene végre lépniük és tenniük az ügyben, és nem csak jó marketinggel hirdetni a „zöldmosásukat”.

(p.s.: idén még mindenképp szeretnék megtanulni egy-két praktikát (pl. házi kozmetikum készítése) és szeretném elkezdeni a menstruációs kehely használatát is!)


Kiemelt kép: Unsplash / Edward Howell

Őszi hangulat listám

Őszi hangulat listám

A blogon már tavaly megírtam azokat a tipikusan őszi teendőket a kertben, amelyek mindenképp érdemes még a tél előtt elvégezni. Most egy hasonló listát írtam össze, viszont itt nem teendők vannak, hanem hangulatos tippek, amelyeket én személyesen minden ősszel kipróbálok.

Már a gólyáktól és a fecskéktől augusztusban elköszöntem, most itt az ideje, hogy kíváncsian várjak azokra a madarakra, akik viszont a hideg idő beköszöntével húzódnak beljebb a városokba, ilyenek például a varjak. Bár nem a legszebb madarak, és sokan kifejezetten visszataszítónak gondolják őket, szerintem csodálatosak és intelligensek. (Youtube-on sok videó van arról, hogy mennyi mindenre képesek.) Nekem a varjak kiváló időjelzők, hiszen reggelente és este azonos időben jönnek-mennek, hol ki a földekre, hol pedig be a városokba „melegedni”. Az őszi reggelekhez hozzátartozik, hogy munkába menet – majd munkából jövet hangosan károgva felettünk köröznek. (És ilyenkor mindig sok diót találok a kertben, mert felettünk repülve néha elejtenek egy-egy darabot.)

Apropó, madarak. Lassan indul a téli etetés időszaka, amit nagyon-nagyon szeretek és mindig remek fotókat tudok készíteni a kedves kis látogatóimról. Az egyik etetőmet az ablakpárkányra szoktam kihelyezni, így a jó meleg szobából tudom lesni a madárkákat.


Fotó: Unsplash / Amee Fairbank Brown

Az ősz az elmúlás évszaka, a fák ledobálják a leveleiket, mégis hihetetlenül megnyugtató tud lenni, ahogy készülődnek a téli pihenésre. Ilyenkor mindig kicsit megkönnyebbülök, hogy vége a forró nyárnak (viszlát, 40 fok az Alföldön!), és végre nem sülnek meg, nem égnek meg és nem szomjaznak a növények. (Azok a híresen hosszú és nyugalmas őszi esőzések, gyertek-gyertek!)

Aki kicsit is szeret fotózni, az nagyon szerencsés ősszel. A fák színei, a bogyós termések megjelenése, a száraz virágok, gombák tömkelege, sünik, rókák, őzek, szarvasok, köd és pára, fagy és napsütés mind-mind jelen vannak ebben az évszakban.


Fotó: Unsplash / Piotr Laskawski

Akinek veteményese van, vagy gyümölcsfái, az is szorgoskodhat ősszel: beérett az alma, körte, szilva, indul a szőlő szüret, lehet szedni diót, mogyorót, belilultak a fügék és kora ősszel még lehet vetni ezt-azt, sőt, nálam még bőven terem a paradicsom, újra tudtam vetni pár sor retket és különféle zöldsalátákat. Ja, és persze indul a TÖK szezon.

Forró teát készítek minden olyan fűszer-és gyógynövényből, amit magam termesztettem és szárítottam: citromfű, levendula, menta. Betakarítottam a rozmaringot, kakukkfüvet és tárkonyt, ami mind szuper hasznos lesz főzéshez. Én most csak fellógatva szárítom őket, de ha több időm lenne, akkor készítenék fűszervajat belőlük.

Sok olyan virág, bokor és díszfű van a kertben, amelyeket amúgy is meg kellene metszenem, de mivel szép termés vagy virág van rajtuk, ezért felhasználom őket benti dekorációnak és nem mennek (rögtön) a komposztba.


Fotó: Unsplash / Karolina Badzmierowska

A csonthéjas magvak szezonja van, klassz kis asztali és ajtóra való dekorációkat lehet készíteni belőlük is, főleg, ha gyerekek is vannak a családban. Ha már gyerkőcök: színes falevélgyűjtés, majd könyvben kipréselés? Gesztenye ember építés?

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy attól, hogy ősz van, vannak még virágzó növények, amelyek kifejezetten ezt az évszakot szeretik: csarab, krizantém, árvácska, ciklámen. Mindig feldobja a kedvemet, ha valami szépség díszíti a teraszt, miután a nyári virágok vagy elhaltak (mert egynyáriak), vagy már a biztonságos téli „üvegházukban” pihennek. És ha már virágok, ilyenkor van itt az ideje a virághagymákat (pl. tulipán, nárcisz, jácint) elültetni a tavaszi pompához.


Fotó: Unsplash / Dilyara Garifullina

Tökös, diós, almás, szilvás, szőlős, fügés, mogyorós, körtés sütemények. Piték. Forró csoki. Forró almalé. Fahéj. Karamell. Ezek a finomságok különösen jól esnek ősszel és sok hozzávalót be tudok szerezni (khm… szüretelni) egyenes a kertből.

A hűvösebb idő beköszöntével mindig elővesz a szorongás a menhelyi állatok iránt. Bár évszaktól függetlenül szoktam adományozni, amikor is csak megtehetem, de ősszel mindig összekészítek egy nagyobb csomagot, hogy eledellel és plédekkel kedveskedjek nekik. (Bár legszívesebben ugye az összes kutyust hazahoznám…)


Fotó: Unsplash / Isabel Vittrup Pallier


Kiemelt kép: Unsplash / Tijana Drndarski

A saját fotóinkért kövesd az oldalt az Instagramon, @urbantails_blog néven vagyunk fent.

Így mentem meg a növényeimet – 1. rész

Így mentem meg a növényeimet – 1. rész

Amikor vásárolni megyek, mindig szétnézek a növény osztályon, legyen az egy barkácsbolt vagy szupermarket. Biztosan ti is tudjátok, hogy mindig van egy félreeső állvány – amit általában intenzív osztálynak hívnak -, ahová azok a szegény növények kerülnek, akik már a végüket járják. Nos, itt álljunk meg egy pillanatra. Ezek a növények nagy részben azért vegetálnak azon a bizonyos polcon, mert nem gondozták őket az igényeik szerint. Sokaknak elég lenne csak több öntözés… Itt általában 50-60-70-80-90%-kal olcsóbban kaphatók a szobanövények és a balkonnövények, cserjék, facsemeték is. Én személy szerint leggyakrabban innen vásárolok, mert egyrészről megszakad a szívem, ahogy a „halálra ítélt” növényeket nézem, másrészről szeretem az effajta kihívásokat.

Nos, nézzük, hogy sikerült-e visszahozni az életbe ezeket a szegény párákat?


Fotó: Unsplash

1.) Monstera 80%-kal olcsóbban

Nem tudom mi lehetett a vétke ennek a hatalmas, zöld, dzsungelszerű növénynek, mert láthatóan semmi egészségügyi baja nem volt. Még az öntözését is eltalálták. A gyökerei rendben voltak. Arra gondoltam, hogy talán a formája miatt került ”arra” az asztalra. Így jutottam hozzá 4000 forintért egy csodaszép, egészséges növényhez, ami azóta is boldogan él nálam. ( A szoba fénypontja, hatalmas, egészséges, gyönyörű.)


Fotó: Unsplash

2.) Névtelenek

Egy egész sor fekete kaspós növény várakozott a teljes megsemmisülésre, ráadásul a címkéjük sem volt már meg, így még véletlenül sem tudtam rájönni, hogy mi is lehet ez az elhanyagolt növény… Mind pár száz forint. A kasszás konkrétan kiröhögött, hogy miért akarok ilyen kiszáradt, félig halott növényeket venni. Ő biztosan nem adna értük pénzt. Szóval én kifizettem és hazahoztam szegénykéket. Megmetszettem őket teljesen, új földbe tettem mindet, locsoltam és vártam, hogy valami életjelet adjanak. Na, és láss csodát: Az egyiknél EGY HÉT elteltével kibújtak a kis rügyek, majd hamarosan csodás zöld színben pompázott, és ezután gyönyörű sárga virágokkal ajándékozott meg. Ekkor kerestem rá – a fentiek ismeretében- a „sárga virágú”, „cserje” és társai keresőszavakara. Pár percen belül meg is lett a becses neve: Cserjés pimpó. A társa, akit hasonló bánásmódban részesítettem szintén életre kelt kb. két hét alatt.


Fotó: Unsplash

3.) Calathea újjáéled

Egy szegény Calatheát egy barkácsbolt eldugott végében találtam, akciós felirattal. Nem is csodálom, hogy az volt, mert szerencsétlennek teljesen elszáradtak a levelei. Az öntözés és párásítás hiányára gyanakodtam. 80%-os akcióval nagyon olcsón jöttem ki vele a boltból. Itthon aztán teljes visszavágás és várakozás következett. Már-már majdnem feladtam, mert sokáig semmi változást nem észleltem, majd egyszerre csak 10 (!!!!) kicsi zöld hajtás jelent meg a földben. Azóta is minden nap párásítom és nemrég pedig már át is lépte a tinédzserkort. 🙂


Fotó: Unsplash

4.) Olívafa a szemetesből

Volt egy cserepes olajfa a családban, ami nem viselte jól az átteleltetést és tavasszal nem mutatott életjelet. Mivel elég nagy volt, a zöldhulladékos kukába csak összevágva fért volna bele. Ahogy elkezdtem az élettelennek tűnő fát metszeni, az egyik kis ágánál észleltem, hogy a vágás helyén zöld színű a belseje. Nagyon megörültem neki, és a kidobás helyett teljesen visszametszettem. Találtam több élettel teli ágacskát is, szóval nagyon bizakodó lettem. Pár hét alatt kihajtott. Idén már nálam telel, nagy-nagy gondoskodás mellett.


Fotó: Unsplash

5.) Yucca darabokban

Kaptam egy hatalmas yucca pálmát, viszont nem tűnt túl boldognak. Utánajártam, hogy mit lehetne tenni vele, és azt a javaslatot találtam, hogy vágjam félbe, háromba, négybe és hajtassam ki úgy. Nagyon izgalmasnak ígérkezett, de persze bennem volt a félsz is, hiszen darabokra kellett vágnom hozzá a pálmát… Napokig őrlődtem, mert általában nem csinálok ilyen drasztikus dolgokat a növényeim terén. De hát a yuccám csak nem volt boldog… Végül négy darabba vágtam, a gyökérrész egy kis törzzsel maradt a földben, a sebeket lekezeltem sebgéllel, a 3 “csonkot” pedig vízbe állítottam. Pár hét elteltével kihajtottak a csonkok és a gyökeres törzs is! Nem sokkal később pedig megjelentek az első gyökerek is, szóval lehetett tervezni az ültetést. 🙂

+1 tipp: Amikor szétvágdosod a yuccádat, feltétlenül jegyezd meg (vagy jelöld meg), hogy melyik a teteje és melyik az alja. Ha fordítva teszed vízbe a levágott csonkot, akkor sosem lesz se hajtásod, se gyökered!


Fotó: Unsplash

Pár tipp, ha hasonlóra adnád a fejed…

  • Sajnos van az a pont, ahol már a legprofibbak sem tudnak segíteni. Sok olyan növény is kint van még a polcokon, ami igazából már teljesen kiszáradt vagy kirohadt, csak nem annyira látszódik rajta (még). Ne add fel a próbálkozásokat, akkor sem, ha kudarcba ütközöl!
  • Nézd meg a gyökereket! A túlöntözés gyakori gond, gyökérrothadást okoz. Az ilyen gyökerek sötét barnák vagy feketék, és sajnos már nem szolgálják a növényt. (Le kell vágni őket.) Az egészséges gyökerek fehérek.
  • Ha hazaviszel egy nem túl egészséges növényt, akkor mindenképp nézd át, hogy van-e rajta kártevő! Ez az adott növény miatt is fontos, meg persze, ha hozzáteszed a már meglévő növénygyűjteményedhez, akkor szépen lefertőzheti a többit is.
  • Sok növény azért jut erre a sorsa a boltokban, üzletekben, mert pénz-idő-szakember hiány miatt nem gondozzák őket fajtájuknak megfelelően. (Pl.: Ugyanakkor, ugyanannyit locsolják a kaktuszokat is, mint egy páfrányt…) Ahhoz, hogy te ne ess ebbe a hibába, olvass utána az adott fajtának!

    Folytatás hamarosan!


    A saját fotóinkért kövesd az oldalt az Instagramon, @urbantails_blog néven vagyunk fent.

    Kiemelt kép: Unsplash

Megbánt karantén kedvencek

Megbánt karantén kedvencek

Az elmúlt egy, másfél évben megsokszorozódott a kutyák, cicák, nyuszik és egyéb kisállatok vásárlásának száma a világ majdnem minden táján. A pandémiás helyzet alatt egy új kis szőrmók beszerzése remek ötletnek bizonyult, hiszen elvonta a figyelmünket az őrült eseményekről, adott egyfajta napirendet és rutint a gondozásuk, új élményekkel gazdagodhattunk. Na de mi történik a pandémia után? Az Egyesült Királyságban új jelenségre figyeltek fel, miszerint újabban 66%-kal többször fordulnak problémás kiskedvenc miatt szakemberhez az újdonsült gazdik. Sokan megbánták, hogy kisállatot vettek magukhoz, főleg most, hogy az élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba.

A kutyáknál a leggyakoribb panasz, az, hogy azok agresszív és territoriális viselkedést mutatnak fajtársaikkal és a gazdikat meglátogató vendégek ellen. Ez teljesen természetes, hiszen a járvány időszaka alatt alig találkoztunk új emberekkel, nem voltak megtartva a kutyasulis foglalkozások, sok kutyás rendezvény elmaradt. Ezenkívül problémaként merült fel az is, hogy egy-egy városban most már jóval több kutya sétál az utcán és gyakoriak a konfliktusok akár séta közben, pórázon, akár a futtatóban, főként azokkal a gazdikkal szemben, akik tapasztalatlanok a futtató és az utcai séta etikettjét illetően. Sok kölyökkutya nem lett szocializálva, ezáltal bajos a más kutyákhoz való közeledésük, interakciójuk.


Fotó: Unsplash / Izabelly Marques

A cicák kapcsán sokan panaszkodtak arra, hogy a cica türelmetlen a gyerekekkel és nem igazán barátságos. Ennek is érthető oka van, hiszen hónapokig otthon tartózkodtak a gyerekek (és felnőttek is), így a cicákat értelemszerűen jóval többet szeretgették, nyúzták, mint általában. A macskák szeretnek elleni magukban, csendesen és hosszasan szundikálni és kontroll alatt tartani az eseményeket otthon. Továbbá a cicák szeretik a megszokott napi rutinjukat is.


Fotó: Unsplash / Mikhail Vasilyev

Sok kérdéssel keresték fel a szakembereket a nyuszik kapcsán is. A nyuszikról sokan úgy gondolják, hogy tökéletesek kezdő állattartóknak, hiszen egyszerű a gondozások. Nos, ez nem így van. A nyuszik a hiedelmekkel ellentétben nem a legszociálisabb lények, nem szeretik például, ha a gyerekek folyamatosan felemelgetik őket. Ezenkívül szükségük van egy nagy kifutóra, ellenben depressziósak lesznek. Ha a gazdik rosszul viszonyulnak a nyuszikhoz, akkor ők sem lesznek kedvesebbek velünk és így indul is egy ördögi kör, amelynek a végén az van, hogy egyre kevésbé szeretnénk a nyuszinkkal foglalkozni és a nyuszi egyre „rosszabbul” viselkedik.


Fotó: Unsplash / Neonbrand

A díszmadarak, legfőképpen a papagájok kapcsán is érkeztek elkeseredett megkeresések. A papagájok olyannyira hozzászoktak a home office-ban ülő családhoz, hogy amint mindenki visszament dolgozni, szeparációs szorongás törhet rájuk, amelyet hangos rikoltásokkal kísérnek.

 

A tanulság az, hogy ha bármilyen problémát észlelünk a kis kedvencünkkel kapcsolatban, akkor ne féljük, és ne szégyelljünk segítségért fordulni. A kisállatunk és a saját boldogságunk, jóllétünk érdekében is. Egy nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, legyünk türelmesek egymással, magunkkal és a kisállatunkkal.

 

Forrás: https://www.theguardian.com/science/2021/jul/11/yappy-dogs-moody-cats-why-lockdown-owners-are-full-of-pet-regret

Kiemelt kép: Unsplash / Markus Winkler

A leander gondozása

A leander gondozása

A leander egy nagyon hálás mediterrán örökzöld növény, imádja a magyarországi nyarakat és könnyen átteleltethető egy védett, nem fagyos helyen. Nekem hosszú évek óta megvannak a leandereim (6 darab), csodaszép virágokat hoznak szinte egész nyáron. (Több színváltozat is létezik!) Én így gondozom őket:

1.) Néhány évente, amikor felkopaszodik és nyurga lesz, akkor visszavágom elég alaposan. Elsőre durvának tűnt a „tarvágás”, és igen, az azt követő 1-2 évben nem lesz nagy növény belőle, de utána már szépen bokrosodni kezd és virágokat is fog hozni. Van egy trükköm, miszerint a 6 leanderemből 3-at nyírok meg egyszerre, így marad is meg nem is nagy növényem. Amint a lenyírt leanderek nőni kezdenek és már szépek (1-2 év), akkor kezelésbe veszem a másik hármat és őket is megnyírom. A metszést tavasszal vagy ősszel érdemes elvégezni. Ha ősszel metszünk, akkor van esélyünk, hogy a következő nyáron virágozzon a leanderünk, viszont ha tavasszal metszünk, akkor ez nem annyira valószínű. Az őszi metszést a fagyok előtt szükséges megtenni, hogy a növény erős és egészséges állapotban vágjon neki a télnek. Ilyenkor már nem szabad tápoldatozni, mert akkor megjelennek a kis gyenge hajtások a tél folyamán, amelyek sosem lesznek erősek.

Fontos tudni, hogy a metszés helyén a leander 3 ágban fog majd megindulni!

 

2.) Tavasz közepétől ősz közepéig kint vannak a teraszon. Szeretik a napot, bár az egyik leanderem, aki szinte folyamatosan a napon aszalódik, már elkezdte lekonyítani a leveleit, ezért áttettem egy kevésbé forró helyre. Így már nincs hőgutája. 🙂

 

3.) Reggelente vagy este locsolom őket kútvízzel / esővízzel, jó alaposan.

 

4.) Van alattuk tálca, aminek van jó és rossz oldala is. A jó az, hogy kevésbé koszolódik a teraszom és különböző állatkák sem mászkálnak fel az vízkivezető nyíláson, a rossz viszont az, hogy ha ne adj isten a nagy melegben megáll a tálcájukon a víz, akkor az hamar felmelegedhet, megsülhetnek a gyökerek benne.

 

5.) Kártevőjük kevés van, ha megjelenik rajtuk valami tetűféle akkor természetes lemosót készítek és azzal permetezem le őket.

 

6.) A telet nálunk egy üvegházban töltik, ahol nem fűtünk külön, de mínuszokba nem megy a hőmérséklet. Az első évben elkövettem azt a hibát, hogy a pincében tároltam őket, ahol csak egy kicsi ablak volt, emiatt rengeteg levelet lehullattak. Arra is rájöttem, hogy bár a téli hidegben nem egyértelmű a locsolás, mégis szükséges! Szerencsére a leveleik pöndörítésével, hullatásával szépen tudnak „kommunikálni” velünk, így ha csak heti kétszer rájuk nézünk, akkor tudni fogjuk, hogy épp szükségük van-e vízre, vagy sem. (Mivel nem bírja a fagyokat, ezért Magyarország területén nem igazán érdemes kiültetni a földbe, csakis dézsába.)

 

7.) Nyaranta kapnak leander tápoldatot heti egyszer. Tavasszal felfrissítem a felső földrétegüket, mivel átültetni már nem nagyon tudom őket, mivel elég nagyok. Az elhervadt virágokat lecsipkedem.

 

8.) Egy-egy tarvágás után (amikor szinte teljesen visszametszem őket), ijesztő lehet, hogy megcsonkultak és viszonylag lassan is indul be a növekedésük. Legyünk türelemmel! Ha a vágásnál a növény szára nem száraz és üreges, hanem zöldes és élettel teli, akkor semmi ok az aggodalomra. Ha viszont száraz a szára, akkor érdemes addig vagdosni, amíg nem találsz zöldet benne! Ha egyáltalán nem találsz zöldet (élőt), akkor még adj egy esélyt és nézd meg a gyökereit is, hogy élnek-e, vagy elrohadtak, elszáradtak. Ha a gyökerek nem fehérek és erősek, hanem barnák, vékonyak, szárazak, akkor viszont búcsút kell mondanod a növénynek.


3 darab barackvirág színű, a másik 3 pedig ciklámen színű virágokat hoz.


Ezt a növényt 2 évvel ezelőtt vágtam vissza teljesen, azóta ennyit nőtt. A fás szár az, amit meghagytam csak, a zöldek mind újak.

Megjegyzés: A növény minden része mérgező, ezért kisgyerekes családoknak nem ajánlott.

Kiemelt kép: Unsplash / Silviu Beniamin Tofan

Transcom Retail - Free Secure Email - Transcom VOIP - FastApn - Flytlink - Premium Domains