5 kutyanevelési hiba, amit elkövettem

5 kutyanevelési hiba, amit elkövettem

Bár ténylegesen egész életemben volt kutyánk, mégis csak az utóbbi években váltam tudatos kutyagazdivá. Szerencsére egyre több szakirodalom foglakozik a témával, vannak már kutyatrénerek, kutyapszichológusok is, így lassan szinte mindenhol szembejön velünk egy-egy cikk arról, hogy hogyan és hogyan NE neveljük a kutyánkat. Mint hatalmas kutya megszállott, természetesen én is elolvastam minden ezzel kapcsolatos írást, mivel szeretném, ha a kutyám boldog és kiegyensúlyozott lenne. Ennek kapcsán szedtem össze azt az 5 jellemző hibát a kutyanevelés területén, amelyet az évek során én sajnos elkövettem, bár nem szabadott volna. Remélem, hogy a hibáimból való tanulás Nektek is segítséget tud nyújtani és egyre többen lesznek olyanok (közöttük remélem én is), akik végre tudják, hogy mégis hogyan kellene gondozni egy kutyust.


Fotó: Unsplash / Steve Tsang

Túlbabusgatás

Főleg a kutya kölyök korában hajlamos voltam arra, hogy túlszeretgessem, túlságosan óvjam a kutyámat. Ettől aztán csak félősebb lett és minden apróbb nesz, történés, újdonság felzaklatta és hozzám jött megnyugtatásért. Ez hatalmas baklövés volt a részemről, hiszen így a kutyámba neveltem az idegességet, aggodalmat. Ezt nagy munka volt levetkőzni, de meg kellett tanulnom, hogy a kutyám okos, tud nélkülem boldogulni, hogyha én érthető és kiegyensúlyozott utasításokat adok neki, ahelyett, hogy csak simizném a buksiját.

 

Túlaggódás

Volt, hogy egy pár napra elutaztunk otthonról és a kutyának egy komplett stábot állítottam össze. Volt, aki etetni jött, volt, aki sétáltani. Minden helységben volt vize, napi többször voltak vele kedves barátok. Én mégis szétaggódtam az utazásunkat. Amikor hazajöttem, bár a kutya nagyon örült nekem és szerencsére minden rendben is volt vele, a köszöntés és pár ugra-bugra után ment viszont játszani a labdájával. Ez rádöbbentett, hogy a kutya nem úgy érzi a hiányomat, mint ahogyan az emberek. Sőt, lehet, hogy az idő múlását sem érzékeli úgy, mint mi. Elvan. Örül, hogy itt vagyok, de nélkülem is elvolt, játszott, sétált a barátokkal, evett-ivott. Ezzel nagy kő esett le a szívemről és rájöttem, hogy az aggódás csak rossz neki is és nekem is. Azt hozzá kell tennem, hogy szerencsések vagyunk, mert a szeparációs szorongás minket elkerült és így a kutya sosem pánikolt be, ha elmentünk otthonról.


Fotó: Unsplash / Jamie Street

A következetesség lebecsülése

Amint már jobban benne voltunk a kutyanevelés témában, elkezdtük engedelmességre és egyéb trükkökre tanítani a kutyát. Ez rendben is ment, addig a pontig, amíg a szabályok alól kivételeket nem tettünk. Mert jó, most kapja meg hamarabb a jutalomfalatot, mert karácsony van. Most feljöhet az ágyba, mert társaságra vágyom. Most felugrálhat a barátaimra, mert szülinapja van…stb. A kutyákat csak összezavarja, ha egyszer feketét mondunk, másszor fehéret. Amint a kutyámnak elkezdtem ezt-azt megengedni, rögtön többet és többet akart és a végén már egészen pofátlan módon próbált engedményeket szerezni tőlem. Rossz út volt ez, így visszatértünk a „szabály az szabály” nevelésre.

 

Emberként kezelés

Bármennyire is cuki, a border collie-m nem szeret pulcsit felvenni, mert neki nincs szüksége rá, nem fázik. A karácsony sem jelent neki semmit, hiszen neki az számít főleg, hogy velünk legyen, mindegy, hogy mikor, milyen díszítés és milyen exkluzív terítés mellett. Szeret velünk túrázni és kirándulni, de neki teljesen mindegy, hogy a mucsaröcsögei pusztában vagy a Comói-tó partjánál sétálunk éppen. Attól, hogy én ölelgetni szeretném, ő dönthet úgy, hogy neki nincs ehhez kedve, hiszen nem egy élettelen plüss mackó és ilyenkor a tudtomra is adja, hogy hagyjam békén. Bár szeretünk gyerekként tekinteni rájuk, ők mégis állatok és jót tesz a kapcsolatunknak és a kutyánk lelki egészségének, ha kutyaként bánunk velük és nem emberként.


Fotó: Unsplash / Marcus Wallis

Az előző kutyához való hasonlítás

A kutya az kutya, mindegy, hogy milyen fajta. Igen, de nekem előtte egy kis lakáscirkálóm volt, aki nagyon bújós és kedves volt, imádott rajtam szundizni és bár szeretett sétálni, nem igényelt megerőltetőbb sportos foglakozást. Ezután lett egy border colliem. Ő is nagyon kedves, de nem annyira bújós, hiszen ő egy munkakutya. Imádja, ha feladata van, szeret teljesíteni. A sportot igényli, sőt a mentális fárasztást is, különben frusztrálttá és rosszkedvűvé válik. Attól, hogy mindkettő kutya, teljesen más igényeik vannak, amit meg kell ismerni és aztán aszerint nevelni, gondozni őket. A két kutya szinte teljesen más életritmusa, étkezési szokása, temperamentuma mutatta meg igazán, hogy mennyire egyediek és különlegesek a kutyák.


Kiemelt kép: Unsplash / Ayla Verschueren

A saját fotóinkért kövesd az oldalt az Instagramon, @urbantails_blog néven vagyunk fent.

Problémás a kutyád? Van megoldás!

Problémás a kutyád? Van megoldás!

A kutyák nem születnek szocializált állatként. Ennek ellenére, vannak olyan kutyafajták, amelyeket könnyebb a helyes viselkedésre szoktatni és vannak, amelyeket nehezebb. De az biztos, hogy egyik kutya sem születik problémás, agresszív ebként, erről csakis mi, az emberek tehetünk.

Hihetetlenül nagy különbségek vannak egy olyan kutya között, aki már 8 hetes kora óta egy szerető családban van, és aközött aki már 3 éves korára többször megjárta a menhelyet, utcát, bántalmazó gazdikat. Viselkedési gondok azonban mindkettőnél előfordulhatnak. A jó hír viszont, hogy szeretetteljes, következetes és kitartó neveléssel nagyon jó eredményeket lehet elérni.


Fotó: Unsplash

Viselkedési probléma lehet – a teljesség igénye nélkül-, ha a kutyád:

  •  szorong, stresszel, ha nem vagy vele, elmész otthonról (szeparációs szorongás)
  •  megrág, szétszed, rombol dolgokat
  •  nem hallgat rád, nem tudod behívni
  •  nem tud szépen pórázon sétálni
  •  morog, harap (téged és/vagy másokat)
  •  folyton ugat, nyüszít (látszólagos ok nélkül)
  •  nem viselkedik szívélyesen az otthonod látogatóival, más családtagokkal
  •  felugrál rád, esetleg olyan helyekre, ahova nem szabadna
  •  túlzottan őrzi a játékait, tálját, fekhelyét
  •  nem viselkedik szépen egy új jövevénnyel (pl. egy új kutya, cica)

 

  1. Tudatosítás – az első lépés

Egy kutyával rendszeresen foglalkozni kell, be kell vezetni az új közegbe (ami ideális esetben egy kedves, gondoskodó család), le kell fektetni az új szabályokat, azt, hogy ki a falkavezér (semmiképpen sem a kutya) és természetesen meg kell tanítani neki, hogy egyes szociális helyzetekben mi az elvárt viselkedés.

Ha valamelyik fázisban elakadtál, akkor először is ne add fel, próbálkozz türelemmel továbbra is. Sokszor nehéz a gazdik dolga, főleg, ha a kutya előzőleg bántalmazva volt, rossz élményei voltak az emberekkel, traumák érték. Ha viszont kifogytál az eszközökből és ötleted sincs, hogyan lehetne valamire megtanítani a kutyádat, akkor tudd, hogy van segítség, csak kérni kell! Nem szégyellnivaló, ha megakadtál. NAGYON fontos, hogy a kutyát csakis pozitív jutalmazással motiváljuk, sohasem büntetjük!


Fotó: Unsplash

  1. Megoldások – lehetőségek

Nos nézzük, hogy milyen segítségeket vehetünk igénybe, ha a kutyánk nehéz feladat elé állított minket.

Többek között a segítségünkre lehetnek a:

  1. kutyaiskolák
  2. kutyapszichológusok
  3. kutyatrénerek
  4. kutyakiképzők

Ahogy látod, szerencsére manapság már elérhető megannyi szakember, akik különféle helyzetekben tudnak neked és a kutyádnak segíteni. Keress rá a neten, hogy a megyédben, városodban milyen lehetőségeid vannak. Vannak csoportos foglalkozások és egyéniek is. Egy alkalom általában egy vagy másfél óra, a kutyád tempójában haladva, és csakis pozitív megerősítéssel dolgoznak a szakértők. Kérdezz rá a tarifára is, sok helyen kedvezményt adnak, ha menhelyről érkezett a kutyusod! Ha az interneten nem igazán találsz szakembert a környékeden, akkor érdemes rákérdezni a helyi állatorvosnál, menhelynél, hátha ők tudnak valami lehetőségről.


Fotó: Unsplash

  1. Tanácsok

Itt szeretném leszögezni, hogy mi az Urbantails blogon nem vagyunk szakértők a témában, itt csak pár apróbb javaslatot találsz, amelyeket mi is kutyás szakkönyvekből tanultunk meg.

  • Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a nevelés során csak és kizárólag pozitív megerősítést, jutalmazást használj! Büntetést, fizikai „erőszakot” soha.
  • Legyél következetes! Ha egyszer megtanítottad a kutyádnak, hogy ne ugorjon fel az ágyra, akkor már nem tehetsz kivételt különleges alkalmakkor sem. (Pl. karácsonykor felengeded, mert hát csak ünnep van…) Ha nem vagy következetes, akkor a kutya csak összezavarodik.
  • A tanítás során használj jutalomfalatokat és a tanítás maga csak addig tartson, ameddig a kutyád képes figyelni rád. Fáradtan nem tudtok túl sok eredményt elérni. Ide tartozik, hogy a tréning kezdete előtt 1-2 órával már ne etesd, viszont mozgasd le, hogy ne legyen túl hiperaktív.
  • Ha nem egyedül foglalkozol a kutyával, hanem a családod, barátaid is gyakran tanítják, akkor egyezzetek meg egy egységes szabályrendszerben. (Pl. Anna szigorú és következetes, a kutya jól viselkedik vele, Peti viszont pont az ellenkezője.) Ez nagyban megkönnyíti a kutya dolgát.
  • Légy türelemmel és ne add fel, ha nincs azonnali sikerélményetek!
  • A kutya nem lehet falkavezér, mindig NEKED kell megmondanod, hogy mit tehet és mit nem. Példák: A kapun te mész ki először, nem pedig ő. Az étkezőasztalnál nem ugrálhat fel kedve szerint, majd ha te befejezted az étkezést, utána kaphat ő is ételt.
Transcom Retail - Free Secure Email - Transcom VOIP - FastApn - Flytlink - Premium Domains