Madáretetés télen

Madáretetés télen

A városi embereknek egyre nagyobb igénye van arra, hogy természetközelben legyenek. Ezt az érzést most még jobban felerősítette a járvány alatti otthoni bezártság, izoláció a külvilágtól. A természet közelsége gyógyítólag hat a testre és a lélekre is, ezt nem is kell részleteznünk. Most egy olyan írást hoztunk Nektek, amely segíthet, hogy közelebb kerüljetek a természethez, lakjatok bárhol is.


Fotó: Unsplash

Madáretetés mindenkinek

Ősztől egészen tavaszig tart a madáretetés időszaka, amikor is az itt telelő madaraknak kedveskedünk tápláló, hizlaló eleséggel és friss vízzel. A teleink egyre enyhébbek, de így is szükség van arra, hogy gondoskodunk az itt maradó madarakról, hiszen egy-egy hidegebb éjszaka (a fagypont alatti főleg) nagyon megviselheti őket, főleg ha kisebb tömegűek és nincs tartalékuk. A madáretetőknek számos fajtája van, és nyugodtan kiakaszthatók, kitehetők a kertes ház kertjébe, de akár az ablakpárkányokra is. (Ezzel lehetővé téve, hogy a társasházban élők is részesülhessenek a madáretetés élményében!) Bár a jelenlegi álláspont szerint a madarak az emberek általi etetés nélkül is életben tudnának maradni, a kedves gondoskodás nem árt nekik, arról nem is beszélve, hogy remek megfigyelési és fotózási lehetőségeket nyújt egy-egy madáretető a kertedben, ablakodban.

Fontos!

Ha madáretetésre adjuk a fejünket, akkor nagyon fontos, hogy ha már egyszer elkezdtünk eleséget kiszórni, akkor lehetőleg az etetési szezon végéig folyamatosan etessünk! A madarak nagyon hamar megszokják az etető helyeket, és ha egyszer csak abbamarad az etetés, pont egy hidegebb, fagyosabb időszakban, akkor sajnos az a madarak életét is veszélyezteti. (Egy-egy kisebb tömegű madár alig 10 grammot nyom, így nekik egy nap élelem nélkül is végzetes lehet.) Ha mégsem tudunk hosszútávon etetni, akkor fokozatosan csökkentsük a mennyiséget, és mindezt lehetőleg ne a tél leghidegebb időszakában tegyük meg!

 

Madáretetők fajtái

Kertes ház kertjébe választható a dúcetető, a függő etető vagy a tálcás etető. Ha az etetőnek nincs teteje, akkor érdemes fúrni a tálcára pár lyukat, ahol majd az esővíz kifolyhat. Fontos arra is figyelni, hogy lehetőleg a kutya, macska ne tudjon hozzáférni az etetőn eszegető madarakhoz! A társasházi lakásoknál pedig az ablak és az ablakpárkányetető használható.

A madáretetőket rendszeresen fel kell tölteni. Érdemes a megmaradt maghéjakat kitakarítani az etetőből, mert egyrészről megtéveszt minket (azt hihetjük, hogy van még elegendő eleség az etetőben), másrészről a madaraknak kell időt és energiát áldozni arra, hogy kiválogassák a maghéjak közül a magokat.


Fotó: Unsplash

Az itatás fontossága – télen is

A hideg idő ellenére a madaraknak ugyanúgy szükségük van friss vízre. A legjobb, ha egy virágcserép alátétet helyezel ki nekik, ami nem túl mély, így nyugodtan iszogathatnak a széléről. Sok madár télen is szeret fürdőzni, ha pont elkapod ezt a pillanatot, az garantáltan mosolyt fog csalni az arcodra. Az itatóba akár tehetsz nagyobb kavicsokat, köveket is, hogy meg tudjanak „kapaszkodni” a madarak. Naponta vigyél friss vizet, és figyelj arra is, hogy télen, fagyos időben ez a pár deci víz pár óra alatt szilárd jéggé fagy.

Milyen eleséget szabad adni a madaraknak?

Kifejezetten állateledel / barkácsboltban / szupermarketekben kapható natúr (=nem sózott, nem pörkölt) olajos magvakat. A legjobb a fekete héjú napraforgómag, ez egyébként a legolcsóbb is. Kapható azonban már hizlaló magkeverék is, amely minden földi jót tartalmaz a szárnyas barátaink számára. Nagyon hasznos még kitenni pár almát, tört diót, tört mogyorót, pisztáciát. Nem minden madár képes feltörni a maghéjat a csőrével, így bátran tegyünk ki magtörmeléket is, a madarak örömmel ki fogják válogatni belőle a finom szemeket.

Fontos összetevője a madarak étrendjének az állati zsiradék, így a különféle kacsa-,liba-,sertésháj. Ezeknek az alternatívája a boltokban kapható cinkegolyó, vajtégla és lágysajt.


Fotó: Unsplash

A madáretetők vendégei

A leggyakoribb vendégek a házi-, és mezei veréb, a fekete rigó, a széncinege, kékcinege, vörösbegy, balkáni gerle, zöldike, a nagy fakopáncs és meggyvágó. Rajtuk kívül természetesen egy-egy ritkábban feltűnő faj is megjelenhet az etetőn, pl. vonulása közben.

Az én kertem vendégei


Két fakopáncs próbálja elrejteni az etetőről szerzett nagyobb magokat.


A verebek és a balkáni gerle észlelték, hogy fel lett töltve a madáretető. Épp arra várnak, hogy én is elmenjek a kertből és akkor végre nyugodtan csemegézhetnek. (Igen, nagyon félénkek!)


A verebek meglátogatják az ablakpárkány etetőt, ahová fekete napraforgó lett kiszórva.


Az erdei pinty énekel.


Az üres madáretetőm épp takarításra vár. (A madarak szétszórják a magtörmelékeket, szóval ne lepődjetek meg, ha úgy néz ki az etető, mint egy csatatér. 🙂 )


A fekete rigó a földön keresi az eleséget. (Ők az etetőről a földre lehullott finomságokat gyűjtik be.)


További hasznos információkat találhatsz a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán.

Őszi hangulat listám

Őszi hangulat listám

A blogon már tavaly megírtam azokat a tipikusan őszi teendőket a kertben, amelyek mindenképp érdemes még a tél előtt elvégezni. Most egy hasonló listát írtam össze, viszont itt nem teendők vannak, hanem hangulatos tippek, amelyeket én személyesen minden ősszel kipróbálok.

Már a gólyáktól és a fecskéktől augusztusban elköszöntem, most itt az ideje, hogy kíváncsian várjak azokra a madarakra, akik viszont a hideg idő beköszöntével húzódnak beljebb a városokba, ilyenek például a varjak. Bár nem a legszebb madarak, és sokan kifejezetten visszataszítónak gondolják őket, szerintem csodálatosak és intelligensek. (Youtube-on sok videó van arról, hogy mennyi mindenre képesek.) Nekem a varjak kiváló időjelzők, hiszen reggelente és este azonos időben jönnek-mennek, hol ki a földekre, hol pedig be a városokba „melegedni”. Az őszi reggelekhez hozzátartozik, hogy munkába menet – majd munkából jövet hangosan károgva felettünk köröznek. (És ilyenkor mindig sok diót találok a kertben, mert felettünk repülve néha elejtenek egy-egy darabot.)

Apropó, madarak. Lassan indul a téli etetés időszaka, amit nagyon-nagyon szeretek és mindig remek fotókat tudok készíteni a kedves kis látogatóimról. Az egyik etetőmet az ablakpárkányra szoktam kihelyezni, így a jó meleg szobából tudom lesni a madárkákat.


Fotó: Unsplash / Amee Fairbank Brown

Az ősz az elmúlás évszaka, a fák ledobálják a leveleiket, mégis hihetetlenül megnyugtató tud lenni, ahogy készülődnek a téli pihenésre. Ilyenkor mindig kicsit megkönnyebbülök, hogy vége a forró nyárnak (viszlát, 40 fok az Alföldön!), és végre nem sülnek meg, nem égnek meg és nem szomjaznak a növények. (Azok a híresen hosszú és nyugalmas őszi esőzések, gyertek-gyertek!)

Aki kicsit is szeret fotózni, az nagyon szerencsés ősszel. A fák színei, a bogyós termések megjelenése, a száraz virágok, gombák tömkelege, sünik, rókák, őzek, szarvasok, köd és pára, fagy és napsütés mind-mind jelen vannak ebben az évszakban.


Fotó: Unsplash / Piotr Laskawski

Akinek veteményese van, vagy gyümölcsfái, az is szorgoskodhat ősszel: beérett az alma, körte, szilva, indul a szőlő szüret, lehet szedni diót, mogyorót, belilultak a fügék és kora ősszel még lehet vetni ezt-azt, sőt, nálam még bőven terem a paradicsom, újra tudtam vetni pár sor retket és különféle zöldsalátákat. Ja, és persze indul a TÖK szezon.

Forró teát készítek minden olyan fűszer-és gyógynövényből, amit magam termesztettem és szárítottam: citromfű, levendula, menta. Betakarítottam a rozmaringot, kakukkfüvet és tárkonyt, ami mind szuper hasznos lesz főzéshez. Én most csak fellógatva szárítom őket, de ha több időm lenne, akkor készítenék fűszervajat belőlük.

Sok olyan virág, bokor és díszfű van a kertben, amelyeket amúgy is meg kellene metszenem, de mivel szép termés vagy virág van rajtuk, ezért felhasználom őket benti dekorációnak és nem mennek (rögtön) a komposztba.


Fotó: Unsplash / Karolina Badzmierowska

A csonthéjas magvak szezonja van, klassz kis asztali és ajtóra való dekorációkat lehet készíteni belőlük is, főleg, ha gyerekek is vannak a családban. Ha már gyerkőcök: színes falevélgyűjtés, majd könyvben kipréselés? Gesztenye ember építés?

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy attól, hogy ősz van, vannak még virágzó növények, amelyek kifejezetten ezt az évszakot szeretik: csarab, krizantém, árvácska, ciklámen. Mindig feldobja a kedvemet, ha valami szépség díszíti a teraszt, miután a nyári virágok vagy elhaltak (mert egynyáriak), vagy már a biztonságos téli „üvegházukban” pihennek. És ha már virágok, ilyenkor van itt az ideje a virághagymákat (pl. tulipán, nárcisz, jácint) elültetni a tavaszi pompához.


Fotó: Unsplash / Dilyara Garifullina

Tökös, diós, almás, szilvás, szőlős, fügés, mogyorós, körtés sütemények. Piték. Forró csoki. Forró almalé. Fahéj. Karamell. Ezek a finomságok különösen jól esnek ősszel és sok hozzávalót be tudok szerezni (khm… szüretelni) egyenes a kertből.

A hűvösebb idő beköszöntével mindig elővesz a szorongás a menhelyi állatok iránt. Bár évszaktól függetlenül szoktam adományozni, amikor is csak megtehetem, de ősszel mindig összekészítek egy nagyobb csomagot, hogy eledellel és plédekkel kedveskedjek nekik. (Bár legszívesebben ugye az összes kutyust hazahoznám…)


Fotó: Unsplash / Isabel Vittrup Pallier


Kiemelt kép: Unsplash / Tijana Drndarski

A saját fotóinkért kövesd az oldalt az Instagramon, @urbantails_blog néven vagyunk fent.

Transcom Retail - Free Secure Email - Transcom VOIP - FastApn - Flytlink - Premium Domains