Sharing is caring!

Terasz és balkonköltöztetés

Nálam sok benti szobanövény tölti kint a nyári hónapokat a teraszon, nekik a késő szeptemberi hűvös reggelek már nem lesznek annyira ideálisak. Beköltöznek tehát a fikuszok, a yukkák, monsterák és pileák. A leander, muskátli, olajfa, kaktuszok még maradnak kint, bár szorgosan lesem az időjárásjelentést, hiszen az első talajmenti fagyokat semmiképp sem szeretném megvárni velük. A növények beköltöztetését egyébként fokozatos szoktatással szoktam megoldani ősszel is és tavasszal is. Elsőnek csak az előszobába mennek, ahol hűvösebb van és majd csak később a fűtött helységekbe, hogy ne dobálják le a leveleiket, ne legyenek „sokkosak”.

Egyébként ilyenkor még kapnak egy tusolást, hogy pormentesen folytathassák a benti életüket. (És mindig leellenőrzöm, hogy van-e kártevő vagy fertőzés a növényen.)

Ősszel befejezem a mindenféle tápoldatozást, ezzel is felkészítve a növényeimet az elkövetkező pihenős időszakra.

A locsolást mennyiségét és gyakoriságát is csökkentem, hiszen a hűvösebb időben nem párolog el olyan gyorsan a víz a földjükből, bár ne felejtsük el, hogy a szél továbbra is szárító hatással van rájuk.

Mivel egyre jobban csökken a napfényes órák száma, így a növényeket a lehető legközelebb teszem az ablakokhoz, figyelve arra is, hogy ha elindul a fűtési szezon, akkor azért kellő távolságban legyenek a fűtőtesttől.


Fotó: Unsplash / Irina Iriser

Szüret

Nálam ősszel alma, szőlő és füge szüret van a kertben. Egyik sem olyan mennyiség, hogy gondolkodni kellene a tartós elraktározáson, így nekem a befőzés, aszalás…stb. most kimarad. A veteményesben még van tépősalátám, amit minden vacsorához lecsipkedek. A chili paprikáimat leszedem és fel fogom fűzni őket, hogy száradjanak, mert van belőlük bőven, szerencsére. Felszedem a krumplikat és a zöld paradicsomokat, amik majd szépen bepirulnak odabent. Amíg nem fagy, addig lesz egy kis mentám, citromfüvem, bazsalikomom, de ebből tettem is el, szárítva, főzéshez, teákhoz.

Levelek

Nálam semmi sem vész kárba a kertben, két komposztálóm is van, oda mennek a lehullott leveleket, de egy-egy részen meghagyom az avart a rovaroknak, süniknek és talajtakarónak. Ha szép pázsitod van, akkor érdemes onnan összegereblyézni és felszedni a leveleket, valamint ilyenkor alkalmas a gyepszellőztetést is elvégezni.

Locsolás

Bár az elmúlt napokban volt egy kis eső, nem szabad megfeledkezni arról, hogy habár hűvösebbek a napok, a nyár iszonyú aszályos volt és sok növény még most is szomjazik. Én ilyenkor is locsolok a kertben igény szerint. Bár az avar jó talajtakaró, néha érdemes benézni alá, mert pl. egy fiatal fa vagy bokor alatt, attól még lehet kőkemény és száraz a talaj. Nagyon fontosnak tartom, hogy gyűjtsük az esővizet és azzal locsoljunk elsősorban.


Fotó: Unsplash / J Lee

Előkészületek a madarak téli etetésére

Nincs még madáretetés szezon, de ilyenkor én már felkészülök. Megveszem a magokat, kitisztítom/ lefestem/favédővel kezelem a fa madáretetőket és évszaktól függetlenül mindig teszek ki friss vizet a madaraknak és egyéb látogatóknak.

Ültetés

Ha szeretnél tavasszal színes virágforgatagot, akkor most érdemes eldugdosni a virághagymákat, mint például a krókuszt (sáfrányt), jácintot, nárciszt, tulipánt, liliomot, gyöngyikét, amariliszt, íríszt…stb. Évelőket is lehet ilyenkor ültetni. Az ősz kiváló alkalom arra is, hogy díszfákat- és bokrokat és gyümölcsfákat- és bokrokat ültessünk. A málna és szederbokrokat ilyenkor érdemes metszeni. A veteményesnek sem kell feltétlenül kiürülnie, hiszen ültethető többek között káposzta, brokkoli, saláta és spenót is.

Terasz

Imádom a teraszon tölteni az időt és szeretném minél tovább kihúzni a kinti szezont, így a kerti bútorokat még nem pakolom el egy ideig. A kint tartózkodásom idejére viszek ki plédet, párnát, de ezeket estére mindig beviszem, mert a hajnali harmat, pára, köd szépen eláztatná őket. A teraszon maradt üres balkonládákba szeretek ősszel virágzó növényeket ültetni, mint például a csarabot, díszkáposztát, árvácskát, varjúhájat, őszirózsát, …stb.


Fotó: Unsplash / Katie Azi


Kiemelt kép: Unsplash / Anja Junghans

Transcom Retail - Free Secure Email - Transcom VOIP - FastApn - Flytlink - Premium Domains