Sharing is caring!

Nap, mint nap új szituációkat hozhat a kutyasétáltatás, legyen szó városi vagy vidéki környezetről. Bár léteznek jogszabályok, amelyek iránymutatásul szolgálnak a lelkes gazdiknak, ennek ellenére a kutyasétáltatásnak inkább íratlan szabályai vannak, amolyan szokásjogon alapulók. Mégis melyek ezek?

1.) Ami valóban szabály

A kutyasétáltatásra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket alább olvashatják el.
Forrás: https://elelmiszerlanc.kormany.hu/av-setaltatas

Belterület közterületén – kivéve a kutyafuttatásra kijelölt területet – ebet csak pórázon lehet vezetni. Ugyanez a szabály érvényes közforgalmú közlekedési eszközön (kivéve vakvezető és a mozgáskorlátozottakat segítő kutyákat), természeti és védett természeti területen, illetve vadászterületen (a vadászkutyák kivételével).

Közterületen ebet csak olyan személy vezethet, aki annak irányítására, kezelésére és féken tartására képes, mert biztosítania kell, hogy a kutya sem más állatot, sem embert harapásával ne veszélyeztessen.

Élelmiszer-elárusító üzletbe, közfürdő területére vagy játszótérre (vakvezető, illetve mozgáskorlátozottakat segítő kutya kivételével) ebet beengedni, bevinni nem szabad.

Közterületen szájkosarat használni közforgalmú közlekedési eszközön (kivéve vakvezető és a mozgáskorlátozottakat segítő kutyákat), illetve az állat jellemzően agresszív magatartásának ismerete esetén kell, vagy amennyiben a hatóság az ebet korábban egyedileg veszélyesnek minősítette. Szájkosár használatára önkormányzati rendelet nem kötelezhet.

A kutyára felügyelő személy a kutyapiszkot köteles a közterületről eltávolítani.

Az ebre közterületen felügyelő személynek magánál kell tartania az állat oltási könyvét a veszettség elleni megfelelő immunizáltság bizonyítása céljából.

Vadászterületen a vadász elfoghatja vagy elejtheti a vadat űző kutyát, ha a vad sérelme másként nem hárítható el. Továbbá ugyanígy járhat el fertőzés továbbterjedése vagy másként el nem hárítható támadás megakadályozása céljából (kutya mellett macska esetében is), ha a tulajdonos felderítésére nincs közvetlen lehetőség.


Fotó: Pixabay

2.) „De cuki kutya, hadd simogassam meg…!”

Biztos vagyok benne, hogy ezt Te is ezerszer hallottad már más kutyarajongó járókelőktől. Egyrészről nagyon hízelgő, másrészről felvet pár problémát. Ha a kutyád imádja, ha simizik, nem fél az idegenektől, nem szorong, akkor e szempontból nincs akadálya, hogy idegen megszeretgesse. Persze így is Te, mint gazdi döntesz, hiszen a Te kutyád, a döntés (és a felelősség is) rád van bízva.

Más helyzet az, amikor a kutyádnak több térre van szüksége. Ezzel nincs semmi baj, a kutyáknak is meg van a maguk kis személyisége, és nem mindenkinek fér bele, hogy egy idegen gügyögve hozzáérjen. Vannak kutyák, akik félnek az idegenektől, mert pl. rossz élményük volt a múltban, vagy csak alapból bizalmatlanok. Vannak kutyák, akik félnek ugyan, de a félelmük agresszióban nyilvánul meg, és rögtön morgással válaszolnak az esetleges közeledésre. Az is nagyon gyakori, hogy a kutya csak egy bizonyos embert nem szeret, mert az hasonlít a postásra, vagy sötét ruhát visel, esetleg túl hangosan beszél. Fontos, hogy ismerd a kutyádat, és ha egy idegen meg szeretné simogatni, akkor bátran merj nemet mondani! Elvégre a kutyád biztonsága, nyugalma, bizalma a tét. (Ha harapós a kutyád, akkor persze a másik ember biztonsága is…)

Sajnos sokszor előfordul, hogy az utca embere kérdezés nélkül közeledni kezd a kutyádhoz, mert hát olyan cuki, biztos nem bánt, és persze ő lesz legjobban felháborodva, ha a kutya bokán csípi. Mindig legyél résen, mert sajnos nem mindenki ismeri azt az íratlan szabályt, hogy kérdezz, mielőtt közeledsz.

Sokan használják azt a bizonyos sárga kendőt, STOP jelzést a pórázon, amely azt jelzi, hogy az adott kutyának több térre van szüksége, de mivel nem mindenki van tisztában a jelentésével, így is érdemes minden közeledőnek elmondanod, hogy a te kutyádat most ne simogassa meg.

3.) Mások privát szférája

Ha már az előző bekezdésben kifejtettük, hogy az idegeneknek hogyan kellene viszonyulni a kutyásokhoz, most vizsgáljuk meg az ő helyzetüket is. Fontos, hogyha forgalmas utcán sétálsz, tartsd rövid pórázon a kutyádat, hiszen nem minden járókelő szereti őket, sőt egyesek félnek is az ebektől. Ha tudod, hogy a kutyusod nagyon barátságos és emiatt mindenkire felugrál, akkor is légy tekintettel azokra, akik ettől megijedhetnek. Ha látod, hogy olyan ember közeleg, aki jól megfigyelhetően fél, stresszel elhaladni mellettetek, akkor inkább álljatok félre.


Fotó: Pixabay

4.) A kutyakaki

Azt reméljük, hogy mondanunk sem kell, hogy mindig legyen nálad kutyaürülék zacskó, lehetőleg több is, mert sosem tudhatod, hogy mikor lep meg a kutyusod valamivel.

5.) Más kutyások

Szuper az, ha van más kutya-gazdi barátotok is, és együtt tudtok lemenni a parkba. Abban az esetben, ha egy olyan kutyás páros közeleg hozzátok, akit nem ismertek, akkor már távolról jelezzétek egymásnak, hogy oké-e összeengedni őket, vagy nem; mert nem akarod, vagy épp most tüzel, vagy épp most volt műtve…stb. A kommunikáció ebben az esetben is nagyon fontos, így elkerülhetitek a kutyák esetleges összemarakodását. Ugyanez a szabály, ha épp futtatóhoz érkeztek, vagy a parkban valaki póráz nélkül játszik a kutyájával.

Ha már távolról látod, hogy a gazdi küzd a kutya visszahúzásával, esetleg a kutya a kíváncsi mód helyett inkább támadó módba váltott (nem lóbálja a farkát, feláll a szőr a hátán, vicsorít, a farka is égnek áll), akkor inkább tegyetek egy kerülőt. Szintén a kikerülés a megoldás, ha bár a kutya kiegyensúlyozottnak tűnik, a gazdi inkább bizonytalannak. Ez ugyanis arra utalhat, hogy abban a családban a kutya a főnök (az alfahím) és nem a gazdi, ezesetben pedig a kutyát nem tudja majd visszafogni a gazdája, hiszen a kutya rá sem fog hederíteni.

Ha már a tüzelés szóba került; ne sétáltasd a kutyádat a tüzelése alatt, mert a szagokat már messziről megérzik a kan kutyák, és nehéz őket ilyenkor kordában tartani.  Ha elkerülhetetlen a séta, mert pl. lakásban laktok, akkor pedig a séta során felétek közeledő kutyásoknak feltétlenül mondd el, hogy a te kutyád épp tüzel, így a másik kutyás még időben irányt tud változtatni.

6.) A kommunikáció fontossága

Rengeteg olyan helyzetet hozhat a kutyás lét, amelyre ebben a cikkben nem tértünk ki. Csak azt tudjuk ajánlani, hogy bátran kommunikáljatok az adott emberrel, bármiről is legyen szó: „Légy szíves zárd be a kertkaput (és azzal együtt a kutyát), mert szeretnék a kutyámmal itt elsétálni.”, „Ne haragudj, de a kutyám nem szereti, ha idegenek simogatják.” „Szeretnék szólni, hogy a kutyám épp most tüzel.” Ez a fajta nyílt kommunikáció főleg a konfliktuskerülő embereknek szokott gondot okozni, de a kutya biztonsága megéri, hogy egy-két ember megorroljon rád (az magára vessen), mert nem engedted meg nekik, hogy megsimogassák a kutyádat…stb.


Fotó: Pixabay

Transcom Retail - Free Secure Email - Transcom VOIP - FastApn - Flytlink - Premium Domains