A kutyák kötelező és ajánlott oltásai

A kutyák kötelező és ajánlott oltásai

“Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”
– Antoine de Saint-Exupéry

Még a mai napig is nagy számban érkeznek meg olyan kutyusok a menhelyekre, családokhoz –kölykök és felnőttek is-, akiknek egyáltalán nincs semmilyen oltásuk vagy nem teljes az oltási programjuk. Ez hatalmas gond, hiszen az oltások a fertőző, sokszor halálos kimenetelű betegségektől védik a kutyát. Sok olyan szomorú bejegyzést lehet olvasni a közösségi médiában is, ahol elkeseredett állatmentők, menhelyek dolgozói szembesülnek súlyos, fertőző betegséggel bekerülő kutyákkal, akiknek szinte előre meg van írva a sorsuk… Ez mind megelőzhető lenne, ha minden kutyatulajdonos beoltatná a kutyusát a kötelező és ajánlott védőoltásokkal.

  • Az oltási program 

A kutyák oltási programját 7-8 hetes korukban kezdjük meg. Amíg a kiskutyák anyatejet kapnak a kutyamamától, addig azáltal védettséget élveznek, de amint elérik az 1-2 hónapos kort, eljön az oltások ideje.

Az első oltásuk a parvovírus okozta bélgyulladás elleni oltás, amely megvédi a kutyát ettől a súlyos betegségtől, ami vérzéses bélgyulladást okoz és gyakran (gyors orvosi segítség nélkül) az kutyák nem is élik túl. Ezt követően a 9-10 hetes korban a kombinált oltás következik, amely védettséget ad a parvovírus, a szopornyica, a kennelköhögés, a fertőző májgyulladás és a leptospirózis ellen.

A 11-12 hetes korban ismét egy parvovírus által okozott bélgyulladás elleni oltás következik, amit a 13-14 hetes korban egy újabb kombinált oltás követ. A kutya 15-16 hetes korában érkezünk el a veszettség elleni oltáshoz, amely KÖTELEZŐ, hiszen a veszettséget a kutya harapással az embernek is átadhatja és sajnos az embereknél ez halálos kimenetű lehet, így ez a közegészségügy szempontjából elengedhetetlen. A veszettség elleni oltást fél éven belül kötelező megismételni. A kutyák egy éves korában pedig egy újabb kombinált oltás válik esedékessé.


Fotó: Unsplash / Sophia Kunkel

Ezt követően pedig évente egyszer ismétlő oltások szükségesek! (kombinált + veszettség elleni oltás)

  • Ajánlott oltások, élősködők elleni kezelések

Fontos tudni, hogy lehet kérni Lyme-kór elleni védőoltást is, ami erősen ajánlott, hiszen már szinte egész évben találkozhatunk kullancsokkal, különösen az erdős területeken sétálva, kirándulva. A másik, a kullancsok által terjesztett betegség, a babézia ellen jelenleg nincs Magyarországon védőoltás. Természetesen a különböző bolha- és kullancs ellenes készítmények (spray, nyakörv, spot-on, tabletta) folyamatos használata is több, mint erősen javallott. (Én magam már februárban (!) is találtam kullancsot a kutyában.)

Nem védőoltás ugyan, de szintén elengedhetetlen a kutyák rendszeres féregtelenítése! 2-12 hetes koruk között kéthetente ajánlott, ezt követően pedig háromhavonta. Sokkal több kutya küzd férgességgel, mint gondolnánk, nagyon könnyen össze tudják szedni egy séta alatt más kutyák által hátrahagyott végtermékekből. Ami még inkább okot ad a rendszeres féregtelenítésre, az az, hogy a kutyáról az emberre is átterjedhet, különösen veszélyeztettek a gyerekek, akik hajlamosak a koszos kezüket a szájukba venni..stb.


Fotó: Unsplash / Markus Winkler

Meg kell említenünk a szívférgesség elleni védekezést is, hiszen sajnos ma már ezzel is számolnunk kell Magyarországon. Az éghajlatváltozás következtében jóval több szúnyog van jelen és a csípésükkel terjeszthetnek szívférgességet, ami egy alattomos betegség és rendkívül nehéz kezelni, ezért a MEGELŐZÉS nagyon fontos. Erre is vannak szerencsére ma már készítmények.

A védőoltások és az élősködők elleni készítmények alkalmazásának a hiánya, akár a kutya életébe is kerülhet.

Pontos információkért keresd fel az állatorvost!

“Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…”
– Antoine de Saint-Exupéry


Forrás:

http://allatvedelemert.hu/2017/03/17/ajanlott-oltasi-protokoll-kutyaknak/

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0800164.fvm

http://www.drjuhasztamas-allatkorhaz.wlap.hu/hu/drjuhasztamas-allatkorhaz/vedooltas/

Kiemelt kép: Unsplash / Matt Seymour