Sharing is caring!

Minden Olvasónk figyelmébe ajánljuk a „Pick of the Litter” című fantasztikus dokumentumfilmet (vagy az eredeti poén szerint: dogumentary-t), amely bevezet minket a segítő kutya képzés rejtelmeibe, hiszen 5 kiskutya képzését követhetjük végig a születésüktől fogva egészen a nagy napig, amikor is kiderül, hogy teljesítették-e a vakvezető kutya képzésüket vagy sem.

A kis labradorok egy amerikai szervezet gondozásában vannak, ahol 2 éven át tartó kiképzést kapnak ahhoz, hogy aztán vakvezető kutyaként felelősségteljes döntéseket tudjanak hozni a gazdájuk helyett, valamint hogy helyesen reagáljanak a mindennapi élet kihívásaival szemben. Ehhez szervezethez (Guide Dogs for the Blind) évente kb. 1100 megkeresés érkezik a vakvezető kutyák iránt. Érdekesség, hogy bár sok kutya részt vesz a képzésen, mégsem válik mindegyikből vakvezető kutya. Pontosan erre utal a cím is, hiszen „Pick of the Litter” valami olyasmit jelent, hogy a legjobbat kiválasztani.

A 2018-ban készült kb másfél órás film Dana Nachman és Don Hardy csodálatos munkája.
A film a tájékoztató jellege mellett rámutat, hogy mennyire fantasztikusak, rendkívüliek és értelmesek a négylábú barátaink, akikre pl. vakvezető kutya minőségükben az életünket is rábízhatjuk. Természetesen a cukiság faktor e film esetén kiugróan magas, a szuper szenzitív nézőknek egy adag papírzsebkendőt azért érdemes bekészíteni.

Hol nézheted meg? Angolul nézhető, kölcsönözhető, megvásárolható az iTunes, Google Pay, az Amazon és Amazon Prime-on.

 

És íme egy kis ízelítő:

 

Transcom Retail - Free Secure Email - Transcom VOIP - FastApn - Flytlink - Premium Domains